James Harrison-t elküldte a Steelers

Véget ért a James Harrison éra Pittsburgh-ben. A Steelers tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy elküldte a 2008-as év Legjobb védőjét.

Harrison-nak a kora és a fizetése miatt kell távoznia. A következő évi fizetési sapkából 10 millió dollárt foglalt el a jelenleg 34 éves védő. A Steelers megpróbálta átstruktúrálni a védő szerződését, hogy több bónusz legyen benne de Harrison több garantált pénzt akart.

A linebacker profi karrierje nem indult zökkenőmentesen. Szerepelt a 2002-es Drafton de egyetlen csapat sem választotta ki. Draftolatlan szabadügynökként leigazolta a Steelers, de egy évvel később a német Rhein Fire játékosa lett. 2004-ben szerződtette a Baltimore Ravens de egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára és még abban az évben visszatért a Steelershez.

Itt következett be karrierjének fordulópontja, ugyanis Clark Haggans megsérült az offseasonban és az edzőtábor utáni keretszűkítést követően is a rosteren marad. Később elárulta, hogy ebben az időszakban komolyan elgondolkodott rajta, hogy visszavonul 26 évesen, de bekerült a Steelers keretébe és a liga egyik legjobb linebackere lett.

Harrison a liga egyik legkeményebb, legtöbbet büntetett és legnagyobb hangú védője. 2007 és 2011 között zsinórban öt éven keresztül beválasztották a Pro Bowl keretbe. 2007-től 2010-ig zsinórban négyszer az All-Pro keretbe is beválasztották. Két Super Bowl-t és három AFC bajnoki címet nyert a Steelersel.

Karrierje során 131 mérkőzésen lépett pályára a Steelers játékosként. 617 tacklet, 64 sacket, 5 interceptiont és 29 kierőszakolt fumblet szerzett. Harrison a külső linebacker prototípusává vált és a csapat egyik legjobb védője volt.

James Harrison Highlights

És egy igazi klasszikus. Harrison megbünteti a pályára szaladt nézőt.

(nfl.com, Fotó: newblackman.blogspot.com, steeleraddicts.com)