NFC South kitekintő, avagy akkor most Saints Panthers főcsoport döntő?

Szóval az évad elején sok, magára minden körülmények közt adó NFL szakértő elkerülvén, hogy közröhej tárgya legyen, illendően meg is jelölte az Atlanta Falcons-t, mint az NFC South egyetlen csapatát, akik a rájátszásba juthatnak.

Ehhez képest a történések jól fenékbe billentették őket azzal, hogy így az alapszakasz ezen szakaszában, a célegyenesbe fordulva, a Falcons a csoport utolsó helyén szerénykedik és már szemernyi esélye sincs a rájátszásra.

Ellenben itt van nekünk a Saints gárdája (9-2) a főcsoport második helyén és a Panthers (8-3) wild card helyen várva a végső fordulókat. Figyelembe véve, hogy mindketten sorozatban nyerik meccseiket, nem nehéz feltételezni, hogy mindketten résztvevői lesznek a rájátszásnak.

A hátralevő fordulókban még oda-vissza találkoznak is egymással. Ezen kívül a Carolina fogadja a Bucs és a Jets gárdáját és ellátogat a leeresztett Falcons stadionjába. A Saints a két Panthers mérkőzésen kívül ellátogat Seattle városába és vizitál egyet St.Louis-ba is, hogy a legvégén otthon fogadja csapatunkat. Egyik csapat sorsolása sem veszedelmesen nehéz és az eddigi mutatóikat figyelembe véve, bizonyára meglesz még az a szükséges 2-3 győzelem.

A Saints csapatánál az elmúlt évekkel ellentétben, nagyon egyenesben van a védelem, mely tulajdonság tudjuk, a rájátszásban aranyat érhet. A Panthers csapatánál ugyanez a helyzet. Bár most nem jött jókor számukra Charles Johnson sérülése, azért az elmúlt évek kudarcokkal teli építkezése most látszik beérni.

Persze vannak itt az NFC-ben még kőkemény csapatok, mint pl. a Seattle Seahawks, azért itt mindkét csapatot mégis képesnek tartom arra, hogy akár még Seattle városában is meglepetést okozzon a Halászsasoknak. Már csak azért is, mert a Seattle támadójátéka szokott néha döcögni. Ha egy ilyen napot fognak ki bármelyik NFC South csapattal találkozva, akkor kampec. Szóval összejöhet akár egy NFC South főcsoport döntő is? Szerintem, akár igen!

Hogy érinti ez a Bucs csapatát? Úgy, hogy már megint nem kegyes hozzánk a sors! Nagy reményekkel várjuk már most a következő idényt, de milyen bivaly csoport lesz már jövőre ez az NFC South? Bombaerős Saints, kőkemény Panthers és bizony az Atlanta is telis- teli ligaelit játékosokkal. Sokkal jobbak annál, mint amit ebben az idényben mutatnak. Akkor most ezt megszívtuk? Függhet attól is, mennyire áll készen szakmailag erre a kihívásra a Bucs vezetőedzője. Kérdés, lesz-e változás ezen a poszton?

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com