18 millió dollárért hosszabbított Jamaal Charles

Nem tartott sokáig Jamaal Charles szerződéshosszabbítási ügye hiszen tegnap késő este a Kansas City Chiefs bejelentette, hogy két éves szerződéshosszabbítást kötött a running backjével. Charles érvényes szerződéssel rendelkezik a következő két szezonra és a mostani hosszabbítást csak ezt követően lép majd életbe.

A szerződés aláírását követően a futó rögtön elindult, hogy csatlakozzon társaihoz az edzőtáborban.

A szerződéshez hozzáadott két év 18.1 millió dollárról szól és 5 millió dollár extra fizetést jelent a következő két évben. A hosszabbítással/módosítással Charles a liga 5 legjobban kereső running backje közé csatlakozott.

Charles korábbi hatéves, 27.97 millió dolláros szerződését 2010-ben kötött. Ennek értelmében 3.65 millió dollárt keresett volna az idei szezonban de ez az új szerződéssel 4.1 millió dolláros alapfizetéssé módosult. Teljesen megérdemelt a hosszabbítás ugyanis a futó 1.980 összyardjával második, 19 össztouchdownjával pedig első lett a játékosok között tavalyi szezonban.

(nfl.com, Fotó: twitter.com)