Mérkőzés összefoglaló: Patriots 30-7 Panthers (videóval)

Előszezon vagy sem, a Panthers sokkal jobban tud játszani, mint amit mutatott a pénteki 30-7-es vereség során a New England Patriots ellen a Gillette Stadium-ban.

"Kiábrándító, jobb teljesítményt vártam." mondta Ron Rivera. "Nem volt összhang a játékunkban."

"Tudjuk, hogy milyen csapat vagyunk, és a védelem hogyan képes játszani. Nem azt csináltunk ma este." mondta a linebacker Thomas Davis.

Mindkét védelem irányított az elején, az első negyedben mindössze egy 47 yardos mezőnygól jelentett pontot, a New England-i Stephen Gostkowski értékesítette, amit egy 30 yardos punt return-nel alapozott meg Julian Edelman. 

Tom Brady és a Patriots offense megtalálta a ritmust a második negyedben, az irányító egy 14 play-ből álló, 91 yardos drive-ot vezetett, aminek a vége egy 40 yardos TD lett a running back Shane Vereen-től. 

"(AJ Klein-t) megverte, simán a vissza tudott fordulni egészen az end zone-ig." mondta Rivera.

Gostkowski értékesített egy 60 yardos mezőnygólt a második negyed utolsó másodperceiben, így a New England 13-0-ra vezetett a félidőben.

Cam Newton és Brady egy-egy drive-ot vezetett még a harmadik negyedben. Newton és a Panthers punt-olt hét yard után. Brady és a Patriots megtalálta az end zone-t, köszönhetően egy nyolc play-es, 80 yardos drive-nak, ami egy touchdown passzal ért véget, amit Vereen értékesített.

Brady, akit nem sack-eltek egyszer sem, 204 yard-al (17/21) fejezte be a meccset. Annak ellenére, hogy a New England gyorsan szabadult a labdától, Rivera arra panaszkodott, hogy csapata képtelen Brady-t kényelmetlen helyzetbe hozni a zsebben.

"Csalódott vagyok a pass rush miatt, igazán," mondta Rivera. "Nem ment. Megvédték az irányítót, és ő akkor dobta el a labdát, amikor akarta."

"Azt vártuk, hogy újra kimegyünk és sack-eljük őt, de ez nem történt meg. Sokkal nagyobb nyomást kellett volna helyeznünk rá. Ez rettenetesen befolyásolta az eredményt." tette hozzá a defensive end Greg Hardy, aki egy váll sérülés miatt korábban befejezte a mérkőzést. 

Newton 88 yard-ot ért el (8/12), és háromszor sack-elték. Egy játékra le is kellett ülnie, amikor kapott egy ütést a hátára és fájdalmat érzett a játék után.

"Nincs ott semmi. Tényleg nincs. Megvizsgáltuk a biztonság kedvéért, és negatív volt az eredmény." mondta Rivera. 

Gostkowski újabb 21 yardos mezőnygólja után, a negyedik negyedben az újonc QB, Jimmy Garoppolo dobott egy 11 yardos TD-t Taylor McCuller-nek, amivel a New England 30-0-ra vezetett alig négy perccel a vége előtt.

A Panthers a következő labdabirtoklásban pontot tudott szerezni. Joe Webb lépett a sérült Matt Blanchard helyébe és megtalálta Kealoha Pilares-t (30 yard) és Toney Clemons-t (31 yard). 

Webb a tight end DC Jefferson-nak adott egy 3-yardos touchdown passzt, alig több, mint egy perccel a vége előtt Jefferson touchdown-ja megmentette a csapatot a shutout-tól, de a Panthers nem érezheti sokkal jobban magát az offense teljesítményét tekintve.

"Ez egy rossz este volt. Én nem hiszem, hogy ez a típusú offense lenne ránk jellemző," mondta Greg Olsen. "Jobb drive-okat tudunk vezetni. És ha átmegyünk a saját oldalunkon a pályán, valamilyen ponttal fejezzük azt be." 

Carolina az előszezont csütörtök este a Pittsburgh Steelers ellen fejezi be. A pénteki vereség után, Rivera szerint a kezdők - és különösen Newton - játszani fognak. 

"Igen, játszani fognak (a kezdők)." mondta Rivera. "Ott kell őket hagyni. Ott kell hagyni az irányítót. Több időt kell töltenie ezekkel a srácokkal. Továbbra is együtt kell dolgoznia velük, és minél több snap-et kap, annál jobb."

A mérkőzés első félideje

A mérkőzés második félideje

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu