A Titans-t is legyőzve sikerült a Vikings tökéletes előszezonja

PreSeason Game4, Vikings-Titans213 után a Minnesota Vikins ismét hibátlan előszezont hozott össze, Zimmer jól debütált mint vezetőedző.

Szakadó eső fogadta a kilátogató szurkolókat és persze a csapatokat is csütörtök este a Nashville-i LP Field-en. Emiatt a mérkőzés elején rendszerint szakadozott a közvetítés, de a kinti kollégák nem győztek elnézést kérni a technikai hibáért. Szerencsére a legnagyobb játékot láthattuk.

Mi kezdtük a mérkőzést és rögtön az első driveban elértük a mérkőzés összes TD-jét. A találkozón az előzetes bejelentéseknek megfelelően Teddy Bridgewater kezdett irányító poszton. Érdekesség, hogy Teddy annak ellenére, hogy kijelentette továbbra is kesztyűben fog játszani, ezen a találkozón mégsem viselt kesztyűt.

Nagyon csúszkált, hiszen elképesztően esett az eső, némely passzban is meglátható volt. Az első driveban viszont szépen játszottak. A végén Adam Thielen kapta el Teddy 3 yardos passzát, megszerezvén a vezetést a vendégeknek.

A Tennessee is visszatámadt, sőt egy nagyszerű Hunter elkapással elég közel kerültek a pontszerzéshez, ám kicker 32 yardról mellélőtt, így maradt a 7:0 -ás állás a Vikings javára.

Elég hosszúakra nyúltak a driveok, az első negyedben csak 2 és fél volt összesen. Mivel ez az utolsó előszezon mérkőzés volt, így a kezdők egyáltalán nem léptek pályára, inkább a cserék és a cserék cseréi kapták meg a lehetőséget.

Szépen csordogált a mérkőzés, voltak kisebb nagyobb játékok, de TD-t nem láthatott a nagyérdemű. Jó volt látni, hogy először csak a negyedik negyedben kellett puntot elvégeznünk, addig minden támadásból pontokat értünk el.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a meccs Blair Walsh-ról szólt, aki 4/4 -es mezőnygólmutatóval ismét tökéletes mérkőzést hozott le. Minden kickoffját touchback-re rúgta, esélyt sem hagyva a Titans speciális egységének kibontakozására. 

Teddy mindössze másfél negyedet kapott, talán amiatt, hogy nehogy sérülést szedjen össze. A találkozó többi részében a Vikings utolsó helyre szoruló irányítója, Christian Ponder passzolgatott 12/15 -el és 121 yarddal zárt. Volt pár interception közeli élménye, de végül nem sikerült eladni a labdát.

Ezzel szemben mi szereztünk egyet. Julian Posey, a nyáron szerződtetett CB húzta le Davis passzát. Nagyon nagy jelenet volt Corey Wootton labdaszerzése, mikor gyakorlatilag kivette az irányító kezéből a labdát és megszerezte azt.

A végén sajnos bekaptunk egy 29 yardról értékesített mezőnygólt, így nem sikerült nullázni a Tennessee-t, de végül meglett a mérkőzés és igazából ez a lényeg.

2001 után ismét sikerült a tökéletes előszezon, jövő héttől már élesben megy a játék. Az viszont már emberi időben, hsizen a St. Louis Rams ellen már vasárnap este 19 órától mérkőzünk. Addig még hátra van egy fantasy draft is, amit most szombaton (augusztus 30) esete 20 órai kezdette bonyolítunk le.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com