Mérkőzés összefoglaló: Steelers 0-10 Panthers

A Panthers befejezte az előszezont csütörtök este egy 10-0-ás győzelemmel a Pittsburgh Steelers ellen a Heinz Field-en, a csapat az első előszezon "shutout"-ot szerezte 2003 óta.

Miután egy maroknyi kezdőjátékos kezdte a mérkőzést, és játszottak egy vagy két drive-ot, a játék a tartalékok kezébe került, akik 185 yardon tartották a Steelers-t és igyekeztek mindenkit lenyűgözni a végső létszámcsökkentés előtt.

"Jó volt ezeknek a srácoknak, hogy kaptak egy lehetőséget." mondta Ron Rivera. "Tényleg nagyon jó dolgokat csináltak, és igazán jó lesz nézni ezt a videót."

Az első félidőben szerzett kevés pont a védekező dominancia számlájára írható, ami megmutatkozott a harmadik kísérletek sikerességében is: Panthers 1/6, Steelers 0/5.

De a Carolina egyetlen sikeres harmadik kísérlete a félidőben - és egy sikeres negyedik down - segített megszerezni a mérkőzés első pontjait. A nyitó sorozatban Mike Tolbert felkapott egy nehezen megszerezhető két yardos labdát középen negyedik-és-1-nél.

Később Derek Anderson, aki friss apukaként érkezett Pittsburgh-be, így helyettesítette a sérült Cam Newton-t, dobott egy screen passzt Jason Avant-nak, aki egy 13 yardos elkapást produkált harmadik-és-10-nél.

Anderson passza az end zone-ba Kelvin Benjamin-nak nem sikerült harmadik kísérletnél, arra kényszerítve a Carolina-t, hogy megelégedjen a 33 yardos mezőnygóllal, amit Graham Gano értékesített.

Úgy tűnt, a Panthers növeli előnyét a második negyedben, miután Anderson egy 17 yardos passzt adott a tight end Ed Dickson-nak valamint egy 18 és egy 11 yardost Benjamin-nak.

Az ígéretes drive véget ért a Steelers térfelén, amikor Anderson nem tudott elkapni egy magas snap-et a center Brian Folkerts-től, és a Pittsburgh linebacker-e, Jarvis Jones szerezte meg a labdát. Anderson megsérült az esetnél, és nem is tért vissza a mérkőzésbe.

Joe Webb - a Carolina egyetlen megmaradt egészséges irányítója - vette át az irányítást az éjszaka hátralevő részében és a mérkőzés egyetlen touchdown drive-ját vezette a harmadik negyedben.

"Elég jól kezeltük és győzelemmel jöttünk ki belőle," mondta Webb az irányító helyzetről.

"Az irányító játék ma átkozottul jó volt." tette hozzá Rivera

Webb megtalálta Philly Brown-t a pálya jobb oldalán egy 53 yardos passzal, és Fozzy Whittaker a következő play-ben egy két yardos futással utat talált az end zone-ba.

Whittaker 23 alkalommal futott, ebből kilencszer a negyedik negyedben, lenyűgözően befejezve az előszezont 91 yard-os teljesítményével.

"Ha az én számomat mondják, 100 százalékot akarok adni magamból," mondta Whittaker, "és látni fogod a játékomban."

A mérkőzés után Rivera is méltatta Whittaker-t.

"Szívósságot mutatott." mondta Rivera. "Remek munkát végzett."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu