Pár gondolat a Jackson trade-ről

A hétvégén többeket hideg zuhanyként ért a hír, miszerint a Tampa Bay Buccaneers megválna egyik legjobb játékosától, egy trade keretében, ha megfelelő ajánlatot kapna érte. 

A következőkben ezzel kapcsolatban lenne néhány gondolat, illetve pro és kontra érvek a trade mellett és ellene. Nehéz ilyenkor reálisan látni a dolgokat, hisz V-Jax sokunk egyik kedvence lett az évek során. Pedig előző csapatától úgy érkezett hozzánk, mint egy igencsak sérülékeny játékos, aki sok időt tölt a pálya szélén, mégis egy baromi nagy összegű szerződést kapott. Nem is csoda tehát, hogy a szurkolók szkeptikusan fogadták őt. Aztán itt töltött első évében élete legjobb szezonját produkálta, és máris sokak kedvence lett. Ezáltal pedig szép csendben, a franchise egy vezéralakja is. Talán ez lehet az oka, amiért nagyon sokan vannak az esetleges trade ellen, melynek egyértelműen akadnának rossz, viszont jó oldalai is.

A Bucs egy rémes 1-5-ös mérlegű szezont fut éppen, statisztikák terén pedig lassan eljutunk odáig, hogy ha a tendencia a szezon hátralévő részében is folytatódik, akkor bizony egy 1976 óta nem látott pocsék szezont fogunk produkálni. Az “öregedő” Vincent Jackson pedig nem biztos, hogy ne lenne hasznos ennek elkerülése végett. Azonban mégis vannak okok, amik az esetleges trade mellett szólnának.

Jackson egyrészről kezd időssé válni ehhez a sportághoz, és elsősorban pozíciójához. Lassacskán közelíti 32. életévét, de még mindig az egyik legjobb elkapó a ligában. Főleg ha a mély területek bejátszásáról van szó. Vagy ha védők mellett kell elkapnia valamit. Azonban a sikerességi rátája neki is egyre csökken. Persze ennek sok oka van: Törött csukló, sérült bordák, középszerű irányítók, és a futójáték teljes hiánya, ami esetleg segíthetné a munkáját. De ettől függetlenül is látni apró jeleit annak, hogy kora itt-ott kezd kiütközni a játékára is.

A trade anyagi vonzatairól pedig már nem is beszélve. Hisz ha még ebben a szezonban el tudnák cserélni a wide receivert, akár hat millió dollárt spórolhatnának a költségvetési sapkának. Ez az összeg jövőre pedig 12 millió dollárra fog rúgni. És az azt követő évben is. Hisz Jacksonnak még két év van hátra itteni szerződéséből. Ráadásul ő a csapat legjobban fizetett játékosa. 12 millió dollár egy évben azért nagyon nagy összegnek számít ebben a sportágban. Nem férhet kérdés hozzá, hogy ekkora summából szép kis elkapógárdát lehetne összerakni Mike Evans mellé. Akit ráadásul sokan egyébként Vincent Jackson fiatalkori másának is tartanak. És idei játékát látván nem is állnak messze az igazságtól. Az elkapógárda felépítése mellett pedig az idei szezonban megtett olyan lépések miatt is szüksége lenne a Bucs-nak akár egy extra pick-re, mint például Logan Mankins ide hozatala. Mely mint tudjuk, egyelőre nem volt kifizetődő lépés. Legalábbis a támadófal játékán nem hagyott túlságosan mély nyomot a jelenléte. És akkor még finoman fogalmaztam. Azonban egy draft cetlit máris elvitt, mely a csapatépítés során fontos lehet számunkra, hisz az idén látottak alapján be kell ismerjük, ezen a csapaton bizony van még bőven mit építeni.

1022_2_ana_jackson

Hisz a Bucs semmilyen szinten nem tudott megfelelni az előszezonban támasztott elvárásoknak. Sem saját maguk, sem pedig a szurkolók irányában. Ha a csapat úgy érkezett volna meg a pihenőhetére, hogy vezeti az amúgy ramaty déli csoportját az NFC-nek, aztán letenné Vincent Jacksont az asztalra tárgyalási alapnak, valószínűleg csörögnének azok a telefonok. Hisz egy sikeres csapat, egyik legjobb támadójátékosáról lenne szó. Talán több értelme is lett volna egy ilyen szituációban előhozakodni ezzel a trade-del.

A tény viszont az, hogy a Bucs jelenleg minden téren az egyik legrosszabb csapat ebben a ligában. Lovie Smith pedig teljesen eljátszotta a lehetőségeit, most pedig szemlátomást ez ellen próbál tenni valamit. És, hogy mit is értünk ezalatt? Megpróbált a holtszezon során egy csapatot építeni. Idehozott drága szabadügynököket, és veteránokat. Miközben sem a költségvetési sapkát, sem a draft pickeket nem kímélte. Közben mi lett az eredmény? Logan Mankins és Josh McCown egyaránt befürödtek, hogy Alterraun Vernerről ne is beszéljünk. Valamint a Clinton McDonald, és Michael Johnson párosnak sincs egyáltalán túl nagy hatása a játékunkra. Talán belátták, hogy döntéseik felsültek. És a “gyors győzelmet” ezúttal a csapatépítésre váltották. Ez tehát a Jackson trade egyik fő oka, és ez lenne talán elsősorban az értelme is. Meg akarnak szabadulni egy nagyon drága veterántól, draft jogokat próbálnak kapni érte cserébe, hogy építhessék a Bucs jövőjét, hisz a jelenlegi felállással rendesen felsültek. A kérdés már csak az, hogy vajon mi az a kompenzáció, amiért érdemes lenne Jacksont elengedni tőlünk?

Illetve, hogy mi szól a trade ellen, hisz azért ide is vannak érvek. Az érv pedig baromi egyszerű. Lehet, hogy Jackson koros, lehet, hogy lassul, azonban még mindig ő a legjobb játékosa a Buccaneers támadóegységének. Ő az a fajta veterán vezéralakja ennek az offense-nek amiből igazság szerint nincs még egy a csapatban. Maradása esetén pedig hatalmas segítség lehetne Mike Evans-nek is, hisz ha valakitől gyorsan tudna tanulni, akkor az Jackson. Távozásával pedig egy mentortól fosztanánk meg őt. Ráadásul Jackson elmenetele rövidtávon egy brutálisan szétesett támadóegységhez vezetne, ami baromira megnehezíteni Mike Glennon dolgát is idén.

Az igaz, hogy az elkapó fizetése nagyon nagy helyet foglal a költségvetési sapkában. Viszont az is tény, hogy vannak ott rajta kívül még olyanok, akik egy, egy éves szerződéssel lettek megkínálva, és semmi értelme annak, hogy itt vannak. Gondoljunk csak Josh McCown-ra. Vagy beszélhetünk akár a kóros “alul teljesítőkről”  mint Dashon Goldson, vagy akár a friss szerzemény Logan Mankins. Akiknek szintén lejár a szerződésük jövőre. És ha elküldeni nem is akarják őket, egy új szerződés, mely “új” teljesítményükhöz igazodik, igencsak rájuk férne. A már meglévő szabad hellyel a költségvetési sapkában, a lejáró szerződésekkel, és mindennel együtt kb. így is 40 millió áll majd jövőre a Bucs rendelkezésére, hogy csapatot építsen, és pár kutyaütőtől megváljon. A sort pedig nem biztos, hogy Vincent Jacksonnal kell megkezdeni. Hisz ő kora, és kissé gyengülő játéka ellenére is hasznosabb tagja ennek a csapatnak, mint akár a fent nevezett úriemberek bármelyike.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com