A Buccaneers valószínűleg befejezi Collins-szal már egy év után

A Tampa Bay Buccaneers valószínűleg már ebben a holtszezonban kivágja Anthony Collins-t, kevesebb mint egy évvel azután, hogy átnyújtották neki “zsíros” szerződését.

Történt ugyanis, hogy már a vasárnapi meccs előtt kispadra ültették a játékost, pedig az teljes értékű edzést végzett a héten. Amikor pedig megkérdezték Lovie Smith-t az esetről, csak ennyit reagált: “Edzői döntés volt.”

Így tehát a méregdrágán szerzett szabadügynök kispados lett, sőt, nem csak egyszerűen kispados, a vasárnapi mérkőzésre nem is aktiválták. Mi pedig szívesen mondanánk azt, hogy nem érdemelte meg, csak hát nem lenne igaz. Collins egyszerűen katasztrófa egész évben, mint ahogy a Bucs egész támadófala is az. A holtszezonban próbálták ugye újraépíteni azt. Ezért távoznia kellett Jeremy Zuttah-nak, Davin Joseph-nek, és Donald Penn-nek is. Részben magas szerződésük miatt, mely nem igazán tükrözte teljesítményüket. És mi van most? Jeremy Zuttah kiváló munkát végez center pozícióban Baltimore-ban. Davin Joseph és Donald Penn is kezdők új csapatukban, teljesen tűrhető teljesítménnyel. Penn ráadásul már a tavalyi évhez hasonlóan idén is szerzett touchdownt, csak ugye most a Raiders színeiben.

Mindeközben a Tampa Bay birtokolja az NFL legrosszabb támadófalát, úgy, hogy egy rakat összeget kifizet Anthony Collins-nak, Evan Dietrich-Smith-nek, és Logan Mankins-nak is. Utóbbi kettő talán még jövőre is a csapat tagja lesz. Bár Mankins kontraktusának véget vethet, hogy igen izmos 7 millió dolláros szerződése van. De Anthony Collins szinte biztos, hogy repülni fog teljesítménye, és ugye a vasárnap előtt történtek alapján.

Az pedig egy dolog, hogy Collins játéka rémes, de egyben folyamatos kockázatot is jelent. És azt hiszem nem kell kifejtenem, hogy miért, azoknak akik látták a mérkőzéseket. Collins nem tudja hol van, nem tudja kit blokkoljon, blokkolni sem igazán tud mondjuk, rendszeresen dobálják rá a holdingokat, a false startokat, amikor pedig nem a zászló repül, akkor egy defensive end az irányító arcába. Egyszerűen szánalmas…

Mindenki tudta, hogy vele kockázatot vállaltunk. Hisz egy fél szezont alapul véve szerződtette a csapat. Ennyit játszott ugyanis a Bengals-nál. És ez alapján döntöttek úgy, hogy kipróbálják itt Tampában, kezdőként. A Bucs ráadásul 6 millió dollárt fizetett erre az évre, a liga legrosszabb tackle-jének. Jövőre a garantált összegeket tekintve pedig 3 milliót kéne perkálnia. Arra pedig volt már példa a történelem során, hogy ennél jóval nagyobb halott pénzt is benyeltünk azért, hogy ne rontsa itt valaki a levegőt. A Buccaneers szinte biztos, hogy kivágja Collins-t a szezon végén. Így pedig az öt évre, 30 millió dollárért szerződtetett játékos végül egy egy éves, 9 millió dolláros fizetséggel távozik.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com