A Colts két mérkőzéses eltiltással büntette Trent Richardson-t

Az Indianapolis Colts general managere Ryan Grigson egy pénteki sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a csapat két mérkőzéses eltiltással büntette running backjét Trent Richardson-t. A GM nem árult el semmi konkrétumot az eltiltás okáról egyszerűen csak személyes okokra hivatkozott.

A futó nem lépett pályára a New England Patriots elleni mérkőzésen így már csak egy mérkőzés van hátra az eltiltásából amit a következő szezon elején fog letölteni. Ez azonban érdekes, hogy olyan büntetéssel sújtották a játékost ami a következő szezont is érinti hiszen könnyen elképelhető, hogy már nem sokáig áll a csapat alkalmazásában.

A 2012-es Draft harmadik választottja 2013 októberében egy trade-el érkezett a Cleveland Browns csapatától. Richardson ára egy elsőkörös pick volt de eddig nem szolgálta meg a belé fektetett bizalmat. Az első teljes évében 3.3 yardot átlagolt futásonként és az alapszakasz végére elvesztette kezdő posztját is.

Richardson most lép újonc szerződésének utolsó évébe és a kontraktus alapján 3,184 millió dollárt fog keresni a következő szezonban. Az összeg teljes egészében garantált keresetet jelent a futó számára így a kirúgása esetén a teljes keresete halott összegnek számítana. A Colts egyedül egy trade-el tudná felszabadítani a játékos fizetését de ilyen produkció után nem versenyezne érte túl sok csapat.

(nfl.com, Fotó: cbssports.com)