Mihez kezdhet irányítófronton a Browns?

Brian Hoyer ügynöke a héten lenyilatkozta, hogy ügyfele szívesen visszatérne a Cleveland Browns csapatához de csak akkor ha esélye lenne bekerülni a kezdőcsapatba. A csapat keretében Johnny Manziel és Connor Shaw lesz ott a következő szezonban is így mindenképpen igazolniuk kell.

A Browns-nak most négy lehetőség közül kell választania. Az első, hogy kinevezik Manziel-t kezdőnek és mindenképpen vele vágnak neki a következő szezonnak. Nem lenne nagy meglepetés, hiszen nem véletlenül áldoztak rá egy elsőkörös Draft cetlit.

A második az, hogy a szabadügynökpiacról szerződtetnek valakit. Az irányítópiac azonban nem túl erős (talán) Mark Sanchez, Matt Moore, Michael Vick, Colt McCoy és Matt Flynn neve szerepel a legjobb elérhető irányítók között. Ha hosszútávú megoldásban gondolkodnak akkor inkább egy trade jöhetne szóba.

A jelenlegi tradeesélyes NFL irányítók között Jay Cutler, Robert Griffin III és Sam Bradford szerepel a legelőkelőbb helyen. RG3 folyamatosan sérüléssel bajlódik be újonc szerződése miatt nem jelentene nagy kockázatot a tradelése. Bradford hasonlóan sérülékeny de az Ő esetében jóval nagyobb fizetéssel kell számolni. Cutler is hatalmas összeget vinne el de a Bears irányítója legalább nem olyan sérülékeny.

A negyedik lehetőség, hogy Draftolnak egy fiatal irányítót. Az első körben alanyi jogon a 12., míg a Buffalo Bills-től kapott pick-el a 19. helyen választhatnak majd. Ezeken a helyeken a Top prospektek már nem lesznek elérhetőek de az utóbbi években a legjobb helyeken választott irányítók egyike sem váltotta meg a világot így talán, már babonából is, szerencsésebb lenne a későbbi körökben kihúzni valakit.

Mindent egybevetve az utóbbi évek teljesítményét elnézve a szabadügynökpiacról nem érkezne Hoyer-nél sokkal jobb játékos. A draft sem tűnik megoldásnak hiszen most is két másodéves irányítójuk van így egy idősebb játékos jobbat tenne a csapatnak. Hoyer már pontosan ismeri a csapatot így az tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, hogy ha visszahozzák legalább még egy évre.

(nfl.com, Fotó: ohio.com, sportsgrumble.com)