Nincs verseny a Jets-nél, Geno Smith a kezdőirányító

Szinte mindegyik offseason elemzés Geno Smith-t nevezte meg a New York Jets kezdőirányítójának és ez a legfrissebb hírek szerint beigazolódni látszik. A csapat új offensive koordinátorának, Chan Gailey-nek a véleménye szerint a Jets-nél nincs verseny és Smith-t tekinti a csapat kezdő irányítójának.

A Jets az idei offseasonban megszerezte a Houston Texans tavalyi kezdőirányítóját Ryan Fitzpatrick-et és a jelek szerint új állomáshelyén is komolyan meg kell majd küzdenie azért, hogy bekerüljön a kezdőcsapatba. Fitzpatrick hasonló helyzetben van mint tavaly a Texans-nál és tavaly előtt a Tennessee Titans-nél.

"Jelen pillanatban Geno a kezdő. Azt várjuk, hogy az is legyen. Minden playbookban található playt végre tud hajtani és nagyon tehetséges" - nyilatkozta Gailey.

Az új vezetésnél elvileg mindenki tiszta lappal indult így némileg meglepő, hogy a felkészülés korai időszakában megnevezik a kezdőirányítójukat. Emellett Gailey személye Fitzpatrick-nek kellett volna kedveznie ugyanis 2010 és 2012 között együtt dolgoztak a Buffalo Bills csapatánál. Az irányító Gailey vezetőedzői tevékenykedése mellett futotta a legjobb szezonjait.

A frissítés pedig nagyon ráférne a Jets csapatára mert az utóbbi években Rex Ryan irányítása mellett igen sablonossá és folyamatosan egyre gyengébbé vált a csapatrész. Smith-nek tavaly meggyűlt a baja Michael Vick-el és a nyilatkozat ellenére azért még nem kell rá mérget venni, hogy valóban a harmadik profi szezonját kezdő játékos lesz a csapat kezdőirányítója az alapszakasz első játékhetében.

(nfl.com, Fotó: profootballtalk.nbcsports.com, nbcsports.com)