Két játékosától is megvált a Redskins

A Washington Redskins két játékosától vált meg a mai napon. A csapat elküldte a cornerback Tracy Porter-t és a guard Chris Chester-t. Mindkét játékos szerződéséből egy év volt hátra.

Porter a tavalyi offseasonban érkezett a fővárosi csapathoz és kétéves, 6 millió dolláros szerződést kötött a Redskins-el. Az elküldésével 2.2 millió dollár szabadult fel a fizetési sapkából. A cornerback szinte egész pályafutása során kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódott és a tavalyi szezon is roppant szerencsétlenül alakult a számára mert váll és térdsérülés miatt mindössze három mérkőzésen tudott pályára lépni.

A 29 éves védő hétéves pályafutása során megfordult a New Orleans Saints, a Denver Broncos és az Oakland Raiders csapatánál is de csak az utóbbi együttes játékosaként tudott pályára lépni egy szezonon belül az összes alapszakasz mérkőzésen. Egészségesen igen sok csapat rosterébe beférne így ha elindul majd a szokásos "edzőtáboros sérüléshullám" akkor biztosan meg fogja találja a következő csapatát.

A mai napon elküldött másik játékos esetében más indokról beszélhetünk. A jelenleg 32 éves Chester négy évig volt a Redskins játékosa és ezen időszak alatt kezdőként lépett pályára az összes alapszakasz mérkőzésen. A guard számára a legnagyobb problémát Jay Gruden érkezése és az általa bevezetett power-blocking séma jelentette.

Teljesítménye nagyon visszaesett a tavalyi szezonban és mivel idén is megmaradnak ennél a sémánál továbbá magas volt a játékos fizetése így logikus lépésnek tűnik a cut. Elküldésével 4 millió dollár szabadul fel a fizetési sapkából. Chester eltűnésével Spencer Long csatlakozik majd a kezdőhöz míg az idei Draft negyedik körében kiválasztott Arie Kouandjio lesz a tartalék.

(nfl.com, Fotó: blog.redskins.com, nflrush.com)