Hodges lehet az új külső LB

Gerald Hodges_1Nem feltétlenül biztos Greenway helye a jobb szélen a tavalyi nagyon rossz idény után.

Mivel általában a holtszezonban nem történik sok dolog, így mennek a találgatások, hogy a következő idényben ki vagy kik lehetnek azok, akik eddig „Titkos Szuperztárok” voltak és nem voltak annyira a figyelem középpontjában, mint majd lesznek az elkövetkezendő évben.

A Pro Football Focus nem szokott hülyeségeket írni, ha már valamiféle szakértőknek nevezik magukat. A Minnesota Vikings együttesénél is találtak egy olyan játékost, aki már tavaly is sokat fejlődött, de a következő idénytől meghatározó alakja is lehet a csapatnak.

A PFF a Vikings linebackerét, Gerald Hodges-t elemezte kicsit, akiről megállapították, hogy ő lehet a „Titkos Szupersztár” a következő szezonban.

Egy szerencsétlen térdsérülés miatt a 13. héten Anthony Barr kénytelen volt átadni a helyét Hodges-nak, aki miután kezdő lett +7.5 -ös osztályzatot ért el átlagban az utolsó négy játékhéten. Amikor a pályán volt jobban teljesített a csapat a futás elleni védekezésben és a passzoknál is megállták a helyüket. Nem véletlenül, hogy a 40 hasonló poszton játszó (OLB) játékos közül az összesített 9. helyen zárt.

A Vikings csapatánál pár éve nagy éhínség volt LB poszton, de az óta gyökeres változás állt be, pláne majd az idei szezontól. Anthony Barr sérüléséig tökéletesen helyt állt külső LB poszton, ami vélhetőleg jövőre is így lesz. Középre érkezett egykori egyetemi csapattársa Eric Kendricks, aki már most mély benyomást tett az edzőkre és ők még azt sem tartják kizártnak, hogy akár a legjobb újonc legyen a 2015-ös idényben. Legyen így.

A háromból ugye kettő poszt meg van, a legnagyobb kérdés pedig most a bal oldali külső LB azaz a ROLB kiléte lesz. Az tény, hogy kell a pályára, csak az a kérdés, hogy ki legyen az. Eddig ugye Chad Greenway volt ezen a poszton, de az utóbbi években a tacklegyár erősen visszavett a tempóból és ez sokaknak szemet is szúrt. Bár a fizetését erőssen megvágták, ő mégis maradt a csapatnál, ez tiszteletreméltó, de nem feltétlen elég. Tavaly sajnos az egyik legrosszabb külső LB volt a ligában, nem ezt szoktuk meg tőle. Majd még a felkészülés során elválik, de nem lennék akkor sem meglepődve, ha a Barr-Kendricks-Hodges trióval állnánk ki az első játékhéten.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com