A Ravens kétéves hosszabbítást kötött a safetyjével

A Baltimore Ravens tegnap bejelentette, hogy kétéves hosszabbítást kötött safetyjével Will Hill-el. A védő a tavalyi offseasonban érkezett a csapathoz és idén márciusban egyéves, 1.542 millió dolláros tendert írt alá így szabadügynök lett volna jövőre.

A Ravens valószínűleg egy kisebb összegű szerződést köthetett a játékosával ami nagyon jó döntésnek látszik jelen pillanatban.

A korábbi elsőkörös választottjuk Matt Elam eddig nem váltotta a világot és bicepsz szakadás miatt ki fogja hagyni az egész szezont. Hill így a csapat kezdő strong safetyje lett és a free safety Kendrick Lewis mellett fog játszani. A 25 éves védő kezdő lesz és egy jól sikerült szezon után biztosan sokkal többet kérne mint amennyiért most aláírhatott.

Hill a New York Giants csapatánál kezdte meg a profi pályafutását de miután a harmadik alkalommal is megszegte az NFL gyógyszer és drog ellenes szabályzatát megváltak tőle. A Ravens-nél a tavalyi szezon elején letöltötte a négy mérkőzéses eltiltását majd szép lassan egyre több játéklehetőséghez jutott. Eddigi három éves pályafutása során 157 tacklet, 3 interceptiont és 3 kierőszakolt fumblet szerzett.

(nfl.com, Fotó: baltimoresun.com)