Valószínűleg hosszú időre kiesett a kezdő offensive tackle

Az Arizona Cardinals elleni mérkőzésen megsérült a Raiders kezdő jobb tackleje Menelik Watson. A támadófalember még az első negyedben sérült meg és nem tudta folytatni a mérkőzést.

A mérkőzés után kiderült, hogy Achilles-ínával van probléma és jelenleg semmi hivatalos információ sincs a játékos sérülésének súlyosságáról. Saját Twitter oldala szerint "csak" egy repedésről van szól de más források szerint elszakadt az Achilles-ína és ha ez bebizonyosodik akkor ki fogja hagyni az egész idei szezont.

Az offensive tacklet a 2013-as Draft második körében választottuk ki és folyamatosan előrébb küzdötte magát a depth charton. A tavalyi szezonban 12 mérkőzésen lépett pályára és az idei szezonnak stabil kezdőjátékosnak vághatott neki.

Kiesésével a tavalyi offseasonban szerződtetett Austin Howard helyettesítheti majd aki a tavalyi szezonban az összes alapszakasz mérkőzésen pályára lépett de főként guard poszton került bevetésre. Howard ötéves, 30 millió dolláros szerződést kötött a Raiders-el így furcsa kimondani, hogy sajnos Ő a helyettes mert más csapatoknál a hasonló szerződések birtokosai a kezdőcsapatban játszanak.

(nfl.com, Fotó: silverandblackpride.com)