Lavonte David a hét védőjátékosa

Na akkor kezdjük el. Mármint a díjazottak emlegetését, hisz van egy olyan gyanúm, hogy nem Lavonte David az egyetlen Buccaneer aki a vasárnapi produkciója után valamiféle elismerésben fog részesülni.

Vicces a dolog, hisz a blog egész fennállása alatt nem írtam annyi díjazott Kalózról, mint amennyiről idén beszámolok nektek, pedig épp, hogy túl vagyunk a szezon felén. A hetet ilyenformán Lavonte David nyitja ezúttal, aki NFC defensive player of the Week lett, azaz a legjobb védekező játékos az NFC-ben.

Ez a játékos karrierje során a harmadik ilyen elismerés, ezúttal pedig azért kapta mert bemutatott hat szerelést, és lehalászott két interceptiont az Eagles elleni győztes találkozón, utóbbit pedig hat pontért vissza is hordta. Ez egyúttal a harmadik alkalom idén, hogy a Buccaneers védelme touchdownt tudott szerezni.

Lavonte David egy meccsen történő két interceptione egyébként megosztottan szintén franchise rekord. Ugyanis a Bucs történetében nem volt még játékos aki háromszor szerezte volna meg egy találkozón ily módon a labdát. Emellett pedig David továbbra is a csapat legjobb tackle gyárosa idén 87 szereléssel. A második helyen lévő Kwon Alexander, több mint tízzel le van maradva, neki 73-at sikerült eddig összehoznia.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com