Regular season week 12: Giants 14 Redskins 20

3 és fél negyednyi alvás után roppant csúnya vereséget szenvedtünk a Washington Redskins ellen, ami a csoportelsőség elvesztésébe került. A lehető legrosszabbkor jött ez a L, de a játék képével egyik csapat sem lehet maradéktalanul elégedett.

Ahogy az Eagles ellen, úgy most is borzasztóan indult az összecsapás, két interceptionnel sikerült nyitni, ez pedig mindenkit összezavart. Az offense képtelen volt pontokat szerezni, a defense pedig ismét felemás arcát mutatta. Ami még fájóbb volt, hogy szinte mindenkiből hiányzott a tűz, mintha nem is akart volna csapatunk nyerni. A szorosabb végeredmény csak annak volt köszönhető, hogy a Washington sem tartozik a liga legjobb alakulatai közé és azt hiszem ezzel a szurkolóikat sem sértem meg. További negatívum, hogy Geoff Schwartz lába eltört és idén már nem lép majd pályára, ráadásul Dominique Rodgers-Cromartie is idő előtt kiállni kényszerült.

Egy játékossal lehetünk maradéktalanul elégedettek, ő pedig Odell Beckham Jr. Végig remekül küzdött, magasan 100 yard felett zárt, egykezes TD elkapása pedig élményszámba ment. Ugyan az egyik pickben benne volt Dwayne Harris, de rá sem lehetett panasz, hiszen nagy ütést kapott és utána vissza tudott térni, ráadásul az offense-ben és a special teamben is nagyon nagy szerepe van. Lehetséges, hogy kicsit vissza kellene venni a snap számából.

A támadófalat eddig ügyesen sikerült építgetni, azonban a mérkőzés döntő többségében 3 játékosunk is hiányzott és mostanra eldőlt, hogy Schwartz sérülékenysége miatt nem hosszútávú megoldás. Pontosan ez a baj a védelemben is, a DRC-Amukamara kettős a liga egyik legjobb CB párosa lehetne, de képtelenek egészségesek maradni. Persze ezeknél a sérüléseknél sokkal rosszabb volt a lélektelen játék. Adtunk több mint három negyednyi előnyt, ezt pedig szinte képtelenség lett volna behozni. Egyszerűen érthetetlen hogyan lehetett így felmenni a pályára. Képességben nincs sok a két csapat között, idén pedig egyszer már sikerült megoldani ezt a Redskins-t. Pass rush most sem nagyon volt, csak egy-egy villanásra futotta.

Kár ezért az elszalasztott lehetőségért, hiszen lélegzetvételnyi előnyhöz jutottunk volna és a Cowboys mellett az Eagles idei esélyeit is alaposan lecsökkenthettük volna. Ez nem így lett és bravúrokra lesz szükség az elkövetkezendő hetekben. A Redskins-nek bőven lesz még csoporton belüli összecsapása, így az esetleges körbeverésből még jól is kijöhetünk. Két AFC East összecsapás következik, a Jets és a Dolphins ellen is nagyon fontos lesz a győzelem. Ez a két meccs fog dönteni a sorsunkról.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu