Adam Gase a Miami Dolphins vezetőedzője

A Miami Dolphins vezetősége tegnap bejelentette, hogy a Chicago Bears offensive koordinátora Adam Gase lesz a csapat következő vezetőedzője. Azóta már sor került a Dolphins új vezetőedzőjének bemutatására is. Gase kinevezésével Ő lett az NFL jelenlegi legfiatalabb vezetőedzője és így már csak hat csapat áll vezetőedző nélkül.

A bejelentés után kiderült, hogy a Dolphins HC ötéves szerződést kötött a csapatával. Gase jogot kapott a végső 53 fős keret meghatározásához is. Továbbá az is kiderült, hogy a mérkőzéseken a HC fogja hívni az offensive playeket.

A hírek szerit a Gase stáb első tagja a Cincinnati Bengals defensive back edzője Vance Joseph lehet aki a Dolphins következő defensive kordinátora lesz. A Bengals hajnalban kiesett a Pittsburgh Steelers elleni Wild Card mérkőzésen így a közeljövőben bejelenthetik az edző kinevezését.

"A megfelelő emberekkel kell elkezdeni mindent. Minden a játékosokkal és a vezetőségi tagokkal kezdődik, hogy mindenki a megfelelő helyen legyen. Olyan emberek akik a versenyhez megfelelő munkamorállal, szenvedéllyel és önzetlenséggel rendelkeznek. Olyan srácokat keresünk akik hajlandóak befektetni tenni a győzelemért. Kritikus, hogy a játékosok pontosan tudják mit is akarnak amikor a nap elején idejönnek majd a nap végén távoznak." - nyilatkozta Gase.

Gase az NFL egyik csodagyereke. 22 évesen kezdett edzősködni és az LSU Tigers-nél eltöltött három egyetemi év után az NFL-be találta magát. A Detroit Lions-nál és a San Francisco 49ers-nél volt asszisztens és irányítóedző majd a Denver Broncos csapatához került.

Denverben két évig az elkapók, majd két évig az irányítók edzője volt. Először a Kyle Orton, Tim Tebow párossal ért el sikereket majd a kártyapakliból kihúzta a Joker-t mert John Elway leszerződtette neki Peyton Manning-et. Egy évig Manning irányítóedzője majd Mike McCoy 2013-as távozását követően a csapat offensive koordinátora lett.

Gase nagyon szerencsés helyzetben volt hiszen egy roppant erős offenset irányíthatott az első koordinátori kinevezését követően. Az első éve nagyot szólt, a pontok, a passzolt yardok és az összyard tekintetében ligaelső volt az offense és Peyton Manning megdöntötte az összes irányítórekordot. Manning-et év végén MVP-nek választották és a csapat meg sem állt a Super Bowl-ig ahol azonban hatalmas vereséget szenvedtek a Seattle Seahawks-tól.

A második szezonja már nem volt ennyire erős de a két offensive koordinátori szezonját összesítve nézve a liga legjobb offensét irányította. A playoffban azonban kiestek az Indianapolis Colts ellen és a vezetőség azonnal megvált John Fox vezetőedzőtől.

Gase neve már tavaly is rengeteg csapat vezetőedzői posztjával kapcsolatban felmerült de végül követte Fox mestert Chicagoba. Irányítása mellett feljavult Jay Cutler aki karrierrekordot jelentő 92,3-as passer ratingel (csak 11 Int) zárta az alapszakaszt. Gase nagyszerű munkát végzett az újonc running back Jeremy Langford-al és a szezon közbeni elkapóproblémák ellenére is (Alshon Jeffery térdproblémák, az elsőkörörs Kevin White kihagyta az egész szezont) használható offenset irányított.

Nagy kérdés lesz, hogy a fiatal vezetőedző miként fogja megállni a helyét vezetőedzőként. A Broncos rekorddöntő évében azért mindenki tudta, hogy Manning volt az igazi főnök és a legutóbbi ilyen fiatalon kinevezett Josh McDaniels megbukott a Broncos HC-jeként.

Az viszont elvitathatatlan, hogy Gase zseniális munkát végez az irányítókkal. Ryan Tannehill igen hullámzóan (inkább gyengén) teljesít a profi pályafutása során és valószínűleg a franchise irányító rendbetétele volt az elsődleges szempont Gase kinevezésekor.

(nfl.com, Fotó: abcnewsradioonline.com, miamiherald.com, nytimes.com)