Jameis Winston az Év Újonca!

Az NFL.com elkezdte osztogatni az idei díjazásokat. A rajongók pedig Jameis Winstont választották meg az Év Újoncának.

Winstont már a tavalyi szezon közben is három alkalommal választották a hét újoncának. Ezzel pedig több jelölést kapott, mint bárki más a 2015-ös draftosztályból. Ő lett idén a harmadik újonc irányító a liga történetében, akinek sikerült 4000 yard fölött passzolnia. A Tampa Bay történetének legjobb újonc irányítója lett, és az összes valaha itt játszó QB közül, a második legjobb szezont produkálta. Földön és levegőben összesen 28 touchdownt szerzett, ez pedig a harmadik helyre elég az NFL eddigi újonc irányítói között.

“Nagyszerű érzés, hogy megtiszteltek ezzel a rajongók.” – mondta Winston. “A célom az újonc szezonomban az volt, hogy alkalmazkodjak a ligához, és segítsek a csapatomnak meccseket nyerni. Ez nagyszerű dolog, de rengeteg egyéni teljesítmény van mögötte, ez az ami igazán tükrözi a támadóegység munkáját idén. A szurkolók mögöttünk álltak, és ez az ami olyan nagyszerűvé teszi ezt a sportágat, ezért is különleges számomra ez az elismerés.”

Winston vezetésével a csapat támadóegysége az 5. helyen zárt az NFL listáján. Ilyen magas helyezés pedig még korábban nem fordult elő a csapat történetében. A dolgot pedig tovább szépíti, hogy egészen a 30. helyről küzdötték fel magukat egy év alatt ide, Winston érkeztével.

Winston mellett egyébként olyan játékosokat jelöltek a díjra, mint az oaklandi Amari Cooper, a most már los angeles-i Todd Gurley, a kansas-i Marcus Peters és a seattle-i Tyler Lockett.

Irányítónkat egyébként az Év Újonca díjra jelölték a Pro Football Reference munkatársai is. Ahogy az Associated Press is neki adta ezt az elismerést. Valamint jelölést kapott a Castrol Edge Clutch Performer of the Year díjra is.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com