Csapat nélkül maradt a korábbi elsőkörös védő

Finoman szólva sem a tervek szerint alakul a korábbi elsőkörös Draft pick, Quinton Coples eddigi pályafutása. A Miami Dolphins tegnap bejelentette, hogy szerződést bontott az ötödik profi szezonját kezdő outside linebackerrel.

Coples-t a 2012-es Draft első körének 16. helyén választotta ki a New York Jets. Elsőkörös révén az újonc szerződése tartalmazta az ötödik éves opciót amivel a Jets élt tavaly nyáron de novemberben megváltak tőle.

A 25 éves védő hat mérkőzésen léphetett pályára a Dolphins játékosaként de nem tudott alkalmazkodni az új környezethez és védelemhez. Egyetlen tackle, sack vagy fumble sem fűződik a nevéhez.

A nullás mérkőzések után nem meglepő a Dolphins döntése. Ráadásul a fizetési sapka is megsínylette volna Coples maradását. Az opciós év miatt 7.751 dollárt foglalt el a fizetési sapkából de egyetlen halott cent nélkül elküldhették.

A Dolphins Coples mellett megvált cornerbackjétől Brice McCain-től is. A cornerback is tavaly csatlakozott a csapathoz, 14 mérkőzésen lépett pályára de túl sok play ment el miatta. Elküldésével 2.5 millió dollár szabad hely keletkezett a fizetési sapkában.

(nfl.com, Fotó: sun-sentinel.com)