Ki lehet cut áldozat a Giants-nél?

Ahogyan közeledünk a szabadügynök piac nyitása felé egyre jobban beindulnak a pletykák, de a március eleji nyitás előtt még mindig van mit alakítani a csapatok keretén.

Az egyik ilyen lépés a nagy fizetésű, idősödő játékosok kirakása, akiknek az elküldésével több millió dollár szabadítható fel a fizetési sapka alatt.

A Giants eddig Jon Beasontól, Will Beatty-től és Geoff Schwartz-tól vált meg, lássuk kik lehetnek még azok akik új együttest kereshetnek maguknak.

Victor Cruz

Az egyik legnehezebb döntés lesz. Majdnem két éve nem lépett pályára és novemberben a 30-at is betölti. Persze ennek ellenére szükség lehet rá, hiszen Odell Beckham nélkül a csapat passzjátéka döcögött és Rueben Randle szerződése is lejárt. Komoly szolgálatot tehet hát Cruz és azt se feledjük, hogy a csapatért tett eddigi erőfeszítéseket is honorálnánk a megtartásával. Kirakásával valamivel több mint 6 millió dollárt lehetne spórolni, de a nyilatkozatok alapján belemenne a fizetéscsökkentésbe is és szerencsére nem nyomja Reese-t a cap felső határa.

Rashad Jennings

Az elküldésével egy kicsit többet lehetne spórolni, de erre még kevesebb esélyt látok. 30 éves kora ellenére nem tartozik a leharcolt játékosok közé és ő a legkomplettebb running back a rosteren. Egy évet még mindenképp kaphat.

Marshall Newhouse

Véglegesen eldőlt, hogy nem lesz már kezdő az NFL-ben, maximum sérülés esetén kerülhet a pályára. Will Beatty kidőlése miatt tavaly meg is kapta a lehetőséget és annak ellenére, hogy nagyon durván egyszer sem égették meg, pozitív benyomást sem keltett. Ha sikerül egy jó képességű OT-t szerezni, akkor látok esélyt a távozására, de a rutinja miatt valószínűleg New Yorkban marad. Azt se feledjük, hogy Green Bay-ben már dolgozott McAdoo-val...

John Jerry

Hasonló szituáció, a depth miatt valószínűleg őt sem küldjük el.

Mark Herzlich

Alapból hős, hiszen legyőzte a rákbetegséget és újonc évében draftolatlan játékosként a Super Bowl győztes csapat keretében tudott maradni. Sajnos kezdővé nem tudott válni, leginkább csak epizódszerep jutott neki. Vajon eddig tartott giants-es pályafutása?

Andre Williams

Ő leginkább gyenge játéka miatt kerülhet lapátra. Második évére nem tudott fejlődni, valószínűleg elérte már képességei legjavát, ez pedig nem lehet túl jó hír neki. Orleans Darkwa biztatóbbnak tűnt és van rá esély, hogy egy újabb riválist is kap.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu