NFL Draft 2016 - Az első kör

Hajnalban megrendezték az idei Draft első körét így mostanra már tisztában vagyunk vele, hogy a legjobb fiatal játékosok melyik csapatnál fogják elkezdeni a profi pályafutásukat.

Az első helyen a Los Angeles Rams nem okozott hatalmas meglepetést és kiválasztotta az NFL legkészebbnek tartott irányítóját Jared Goff-ot. A California irányítója kezdő lehet az első fordulótól kezdve így minden afelé mutat, hogy Ő a megfelelő arra, hogy az új városba költöző franchise arca legyen.

Amikor a Philadelphia Eagles feljött a második helyre már eldőlt, hogy biztosan irányító lesz az idei Draft második választottja is. Az Eagles nem is okozott csalódást és kiválasztotta a North Dakota State irányítóját Carson Wentz-t. A másodosztályból érkező játékos így nem írt történelmet de ezzel is megdöntötte Steve McNair rekordját. Hosszútávon jobb lehet mint Goff de elsőként sikeresen kell vennie azt a hatalmas ugrást amit a másodosztály és a profi liga közti különbség jelenti.

A harmadik helyen a San Diego Chargers mindenkit meglepett egy kicsit mert a szakértők többsége defenisve tackle kiválasztására számított és Ők kiválasztották az évfolyam egyik legjobb Ohio State defensive endjét Joey Bosa-t. Összességében persze ez sem meglepő mert Bosa kitűnően szerepel nem csak a passzjáték hanem a futójáték megállításában is.

A negyedik helyen a Dallas Cowboys running backet húzott az ugyancsak Ohio State-es Ezekiel Elliott személyében. A Cowboys kiválasztotta az évfolyam legjobb futójátékosát így tulajdonképpen kimondható, hogy mégsem voltak annyira elégedettek a tavalyi futó produkciótól pedig DeMarco Murray távozásakor azt lehetett hallani, hogy ilyen erős fal mögött bárki tud futni.

 A Jacksonville Jaguars a Florida State cornerbackje Jalen Ramsey mellett döntött. Kétszeres All-American defensive back, nagyon gyors, biztos kezű játékos és közeli iskolából érkezik. Safetyként érkezett de saját bevallása szerint Ő egy cornerback aki safety poszton is bevethető. A Jaguars nem a legnagyobb hiányposztjára választott hanem kihúzta a poszt messze legjobb játékosát.

A nap eddigi legnagyobb meglepetését a hatodik helyen a Baltimore Ravens okozta akik kiválasztották a Notre Dame offensive tacklejét Ronnie Stanley-t. A meglepetés oka, hogy még bent volt Laremy Tunsil akit korában 1/1-es ígéretnek tartottak.

A San Francisco 49ers az Oregon defensive endjét DeForest Buckner-t választotta ki a hetedik helyen. Ez is meglepetést okozott mert itt is offensive tacklere számítottak a legtöbben. Buckner a Scouting Combine egyik legnagyobb sztárja volt, jól használható pass rushban és a futás megállításában is.

A nyolcadik helyen megtörtént a nap első tradeje. A Cleveland Browns elcserélte a picket a Tennessee Titans csapatával. A Browns megkapta a Titans idei első köre (15. hely) mellett az idei harmadik és a jövő évi második körét és a nyolcadik pick mellett átadta az idei hatodik körös pickjét.

A Titans az MSU offensive tacklejét Jack Conklin-t választotta. Ismét nagy meglepetés mert még bent volt a korábbi kiszemeltjük Tunsil bár róla elvileg pont a Draft kezdete előtt kikerült egy videó amin füvezik. Conklin nagyon jó a futás blokkolásban így valószínűleg főként DeMarco Murray segítése miatt érkezhetett.

A kilencedik helyen újabb trade következett, a Chicago Bears megszerezte a Tampa Bay Buccaneers kilencedik választását. A Bears a kilencedik pickért cserébe átadta a 11. választás és az idei negyedik körös választását.

A Chicago Bears választása a Georgia linebackerére Leonard Floyd-ra esett. A linebacker korábban nem számított ilyen magasan jegyzett játékosnak de a Draft előtti napokban hatalmasat emelkedett a Draft értéke és a Bears annyira bízott benne, hogy még fel is tradelt a megszerezésért. Mindenki egyetért benne, hogy remek pass rusher lehet de ehhez azért még erősödnie kell.

A 10. helyen a New York Giants kihúzta az Ohio State cornerbackjét Eli Apple-t. Ha csak a nevét nézzük akkor tökéletes választás volt. Apple érkezik a Nagy Almába és az Eli név pedig már bevált náluk. Persze azért nagy meglepetést okozott mert posztjának nem Ő volt a legjobb játékosa hanem Vernon Hargreaves III.

A 11. helyre hátratradelt Buccaneers mellé korábban is a Florida cornerbackjét Vernon Hargreaves-t hozták a legtöbben így hatalmas ajándék volt számukra, hogy a trade-el együtt is elérhető volt a számukra. Eddig is szükség volt rá és a trade-el együtt hatalmasat nyertek ezzel az első körrel.

A New Orleans Saints következett és a Louisville defensive tacklejét Sheldon Rankins-t választották. A Saints védőfala katasztrofálisan szerepelt a tavalyi szezonban így nem okoztak nagy megleptést a kiválasztásával. Nem biztos, hogy azonnal kezdő lesz de hamar be tudja majd verekedni magát az első sorba.

A Miami Dolphins megmentette Laremy Tunsil-t akinél a kikerült videó miatt bőven benne volt, hogy átcsúszik a második napra. A 13. helyre szóló fizetésért megkapták a korábbi 1/1-es ígéretet. Érdekes módon percekkel a Draft előtt kikerült a videó így a játékosnak esélye sem reagálni és jelenleg még nem lehet biztosan tudni, hogy ki dobta be ezt pont a megfelelő időben. Az offensive tacklet a liga korábbi legjobbjaihoz hasonlítják így hatalmas nyereség a Dolphins számára.

A 14. helyen az Oakland Raiders  kiválasztotta a West Virginia safetyjét Karl Joseph-et akit strong és free safety poszton is be lehet vetni. A tavalyi szezon egy mérkőzés után befejeződött a számára de két évvel ezelőtt az évfolyam legjobb safetyjének számított.

A dupla trade után következett a Cleveland Browns. A csapat legnagyobb hiányposztját az elkapó jelentette és kiválasztották a Baylor korábbi receiveret Corey Coleman-t. Szenzációs számokat produkált iskolai évei alatt, nagyon gyors de a korábbiakban nem futott összetett útvonalakat. Robert Griffin III korábbi iskolájának elkapóját kapta célpontnak.

A Detroit Lions nem gondolkodta túl a picket és a Browns választása után nem sokkal be is dobták a nevüket. Választásuk az Ohio State offensive tacklejére Taylor Decker-re esett.

A 17. helyen az Atlanta Falcons kiválasztotta a Florida korábbi safetyjét Keanu Neal-t. A strong safety kiválasztása meglepetést okozott mert finoman szólva sem a legnagyobb hiányposztra érkezett. Sok tacklet szerzett de a szakértők többsége inkább a front sevenbe várt erősítést.

Az Indianapolis Colts következett és a tavalyi szezonból kiindulva egyáltalán nem okoztak meglepetést mert kihúzták az Alabama centerét Ryan Kelly-t. A center a fal második legfontosabb posztja és ennek a picknek nagyon örül majd Andrew Luck mert a tavalyi szezonban igencsak meggyötörte Őt az ellenfelek védelme.

Következett a Buffalo Bills és kiválasztották a Clemson defensive endjét Shaq Lawson-t. Nagyon jó a pass rushban, 12.5 sacket szerzett a tavalyi szezonjában de problémái adódnak ha nem előre hanem hátra kell mennie zónáznia.

A 20. helyen a New York Jets az Ohio State linebackerét Darron Lee-t választotta. Páran irányítót vártak az első körben de ha valóban QB-t akartak volna akkor felmentek volna érte és nem ültek volna a helyükön és imádkoztak volna azért hátracsússzon hozzájuk.

Ezt követően következtek a tavalyi playoff résztvevő csapatok és rögtön bejelentettek egy újabb tradet. A soron következő Washington Redskins helyett a 22. helyet elfoglaló Houston Texans következett. A Texans egyetlen helyet tradelt feljebb és kiválasztotta a Notre Dame elkapóját Will Fuller-t. Az egy helyes trade ára az első kör felcserélése mellett egy jövő évi hatodik körös Draft pick volt.

A "hátracsúszó" Washington Redskins is elkapó mellett döntött és a TCU wide receiverét Josh Doctson választották. A general managerek a Draft ezen szakaszában ráálltak az elkapókra mert a 23. helyen a Minnesota Vikings a Mississippi receiverét Laquon Treadwell-t választotta ki.

A három elkapó után következett a Cincinnati Bengals csapata akiknek nagy fejtörést okozott, hogy előttük mindenki elkapót húzott. Marvin Jones és Mohamed Sanu távozása miatt a legnagyobb hiányposztot a receiver jelentette, de kivették előlük az összes elsőkörös potenciálú játékost. A Bengals vezetősége így kényszerpályára került és kiválasztották az egyik legjobb cornerbacket, a Houstonról érkező William Jackson III-t.

A Bengals csapatával kiszúrtak ez előtte választó csapatok de öröm az ürömben, hogy ugyan kényszerűségből de kiszúrtak a csoportrivális Pittsburgh Steelers-el. A Steelers-nek cornerback kellett és Jackson kiesése miatt a Steelers a Miami cornerbackjét Artie Burns-t választotta.

A következő választásnál újabb tradet jelentettek be, a Denver Broncos feljött a 26. helyre. A Seattle Seahawks a pickért az első kör felcserélése mellett megkapta a Broncos idei harmadik körös választását. Az irányító hiánnyal küzdő címvédő pedig nem okozott meglepetést a trade után kiválasztotta a harmadik legjobb prostectnek számító irányítót, a Memphis QB-ját Pexton Lynch-et.

A Green Bay Packers a védelmét erősítette meg a defensive tackle Kenny Clark személyében. A játékos legnagyobb problémája, hogy a gyengébb csapatok ellen nagyszerűen teljesített de alaposan meggyűlt a baja a jobb ellenfelekkel szemben. Ennél nagyobb ugrás, jobb ellenfelek pedig nem következnek így nagy kérdés, hogy fog alkalmazkodni a profi ligához.

A 28. helyen ismét trade következett, a San Francisco 49ers megszerezte a Kansas City Chiefs választását. Az első kör végi választásért a Chiefs megkapta a 49ers idei második, negyedik és hatodik körös választását. A 49ers pedig a védőfal megerősítése után a támadófalba választott és kiválasztotta a Stanford guardját Joshua Garnett-et.

Itt következett volna a New England Patriots csapata de az Ő elsőkörös választásukat elvették a tavalyi labda leeresztős botrány miatt.

A 30. helyen az Arizona Cardinals megállította Robert Nkemdiche zuhanását aki így még befért az első körbe. A Mississippi defensive tackleje minimum Top 10-es játékosnak számított de az év végén kizuhant egy Atlanta-i szálloda ablakán amivel aláírta a Draft napi zuhanását is.

Az utolsó előtti helyen a Super Bowl-t elvesztő Carolina Panthers csapata következett és kihúzták a Louisiana Tech defensive tacklejét Vernon Butler-t. Érdekes a választás mert DT poszton igen jól állnak és itt a Panthers nem a legnagyobb hiányposzt feltöltése mellett döntött hanem kiválasztották a még elérhető legjobb játékost.

Az első kör utolsó helyén a Broncos trade miatt a Seattle Seahawks választott akik kiválasztották a Texas A&M guardját Germain Ifedi-t. A Seahawks nem okozott meglepetést mert a tackle Russel Okung és a guard J. R. Sweezy elvesztése miatt leginkább a támadófal szorult erősítésre.

Pick

Csapat

Játékos

Poszt

Iskola

1(1)

Rams (trade Titans)

Goff, Jared

QB

California

2(2)

Eagles (trade Browns)

Wentz, Carson

QB

North Dakota St.

3(3)

Chargers

Bosa, Joey

DE

Ohio St.

4(4)

Cowboys

Elliott, Ezekiel

RB

Ohio St.

5(5)

Jaguars

Ramsey, Jalen

CB

Florida St.

6(6)

Ravens

Stanley, Ronnie

OT

Notre Dame

7(7)

49ers

Buckner, DeForest

DE

Oregon

8(8)

Titans (trade Browns --> Eagles --> Dolphins)

Conklin, Jack

OT

Michigan St.

9(9)

Bears (trade Buccaneers)

Floyd, Leonard

OLB

Georgia

10(10)

Giants

Apple, Eli

CB

Ohio St.

11(11)

Buccaneers (trade Bears)

Hargreaves, Vernon

CB

Florida

12(12)

Saints

Rankins, Sheldon

DT

Louisville

13(13)

Dolphins (trade Eagles)

Tunsil, Laremy

OT

Mississippi

14(14)

Raiders

Joseph, Karl

S

West Virginia

15(15)

Browns (trade Titans --> Rams)

Coleman, Corey

WR

Baylor

16(16)

Lions

Decker, Taylor

OT

Ohio St.

17(17)

Falcons

Neal, Keanu

SS

Florida

18(18)

Colts

Kelly, Ryan

C

Alabama

19(19)

Bills

Lawson, Shaq

DE

Clemson

20(20)

Jets

Lee, Darron

OLB

Ohio St.

21(21)

Texans (trade Redskins)

Fuller, Will

WR

Notre Dame

22(22)

Redskins (trade Texans)

Doctson, Josh

WR

TCU

23(23)

Vikings

Treadwell, Laquon

WR

Mississippi

24(24)

Bengals

Jackson III, William

CB

Houston

25(25)

Steelers

Burns, Artie

CB

Miami

26(26)

Broncos (trade Seahawks)

Lynch, Paxton

QB

Memphis

27(27)

Packers

Clark, Kenny

DT

UCLA

28(28)

49ers (trade Chiefs)

Garnett, Joshua

OG

Stanford

30(29)

Cardinals

Nkemdiche, Robert

DT

Mississippi

31(30)

Panthers

Butler, Vernon

DT

Louisiana Tech

32(31)

Seahawks (trade Broncos)

Ifedi, Germain

OG

Texas A&M

 

nfl.com, Fotó: nfl.com, twitter.com

Címkék: nfldraft, draft2016