James Harrison szabályokhoz köti a meghallgatását

Az Al-Jazeera-n vetített dokumentumfilm miatt gyanúba keveredett a Pittsburgh Steelers veterán linebackere James Harrison. A liga hétvégén bejelentette, hogy az edzőtábor első napján találkozni akarnak vele és el fognak beszélgetni a játékossal a tiltott teljesítményfokozókról. Ez természetesen nem tetszett a játékosnak.

Az úgynevezett kihallgatástól nem rémült meg a játékos (Harrison-t ismerve ez nem csoda) hanem közölte a saját szabályait. Nem hagyja, hogy a liga diktáljon ebben az ügyben, majd Ő megmondja, hogy mikor és hol fognak találkozni.

Harrison a saját Instagram oldalára feltöltött képpel közölte a feltételeit.

"Az interjúra az ÉN házamban kerül sor. Az edzőtábor előtt. Olyan időpontban amelyet én választok ki. Mr. Goodell-nek is jelen kell lennie." - a kép utolsó sorai.

harrisoninstagram.jpg

Harrison mellett a Green Bay Packers három linebackerét is megvádolták a filmben. Gyanúba keverték Clay Matthews-t, Julius Peppers-t és Mike Neal-t is. A vádak jelenleg nem bizonyítottak, a filmben csak megnevezték a játékosokat.

Mindemellett Harrison-t szereti vizsgálgatni a liga mert miután az év elején bejelentette, hogy a folytatás mellett döntött februárban véletlenszerű doppingvizsgálatra hívták. Ráadásul köztudott, hogy kifejezetten rossz viszonyt ápol Roger Goodell Commissioner-el akinek házhoz kell menni ha találkozni akar Harrison-al.

(nfl.com, Fotó: pennlive.com, instagram.com)