PUP listán kezdi a szezont a Chiefs legjobb linebackere

A Kansas City Chiefs védelmének Justin Houston nélkül kell elkezdeni az idei alapszakaszt. A csapat tegnap PUP listára tette a legjobb linebackerét így Houston biztosan nem léphet pályára az alapszakasz első hat hetében.

Houston a tavalyi szezonban is térdsérüléssel bajlódott ami miatt 5 mérkőzést is ki kellett hagynia. A playoffra visszatért de a két rájátszás mérkőzésen finoman szólva sem volt meggyőző.

A védőt az offseasonban meg is kellett műteni, hogy rendehozzák a sérült keresztszalagját továbbá felkereste a térdspecialista Dr. James Andrews-t és előreláthatólag további négy hetet vesz igénybe a teljes felépülése.

Az utóbbi hetek hírei szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a PUP lista csak átmeneti megoldás lesz mert az offseasonban azzal riogatták a Chiefs szurkolóit, hogy Houston-nak a sérülése miatt talán az egész idei szezont ki kell majd hagynia.

Houston sérülése mellett a csapat vezetősége sérütlistára tette a csapat másik linebackerét Josh Mauga-t aki így biztosan nem fog pályára lépni idén.

nfl.com, Fotó: hngn.com