Panthers 18 - Steelers 6

Miután 15 perces késéssel kezdődött a meccs az időjárás miatt, a Carolina Panthers az előszezont egy 18-6-os győzelemmel zárta a Pittsburgh Steelers ellen a Bank of America Stadium-ban.

A Panthers-nek meg kellett elégednie a kicker Graham Gano field goal-jaival mind a hat pontszerzés esetében, de a vezetőedző Ron Rivera még mindig bízik a csapatában, amely 2-2-vel zárta az előszezont.

"Azt hiszem,a helyes irányba tartunk." mondta Rivera. "Egyáltalán nem tartunk ott, ahol szeretném, de nagyon jól érzem magam velünk kapcsolatban. Azt hiszem, volt néhány nagyon jó dolog az előszezon alatt. Megint, mint a múlt héten, nagyon szerettem volna, hogy eljuttassuk a labdát az end zone-ba. Úgy mozgatni a labdát, ahogy mi csináltuk, az kiábrándító. De azt nézve, hogy mit csináltunk az egész előszezonban, nyilvánvalóan elégedett vagyok. Azt hiszem, volt néhány nagyon jó dolog az első két meccsen és mint mondtam, a harmadik meccsen az egyetlen dolog, ami zavart, hogy nem fejeztük be a játékokat."

A Panthers öt első félidei drive-jából négy mezőnygóllal ért véget, így a Carolina 12-0-re vezetett. A Steelers sack-elte a QB Joe Webb-et kétszer is harmadik down-os játéknál, rákényszerítve a Carolina-t az első két field goal-ra. Webb játszott az egész meccsen, sok alapjátékos a labda mindkét oldalán pihent az éjszaka. Brenton Bersin azt mondta, fontos a fiatalabb srácok számára, hogy kihasználják ezt.

"Nem volt sok elkapónk ma este - én, (Damiere) Byrd és a fiatal srác Key (Keyarris Garrett)." mondta Bersin, aki a Panthers legjobbja volt hat elkapással és 89 yarddal. "Joe nagyszerű munkát végzett az offense irányításával és megadta a lehetőségeket, hogy megcsináljuk a játékokat."

Gano 28 yardos field goal-ja után a Panthers 9-0-ra vezetett az első félidő vége előtt és a Carolina védelme kikényszerített egy punt-ot, így még egy lehetőségük adódott a pontszerzésre.

Az utolsó drive a félidőben a Panthers legjobbja volt, de az eredmény ugyanaz lett. 12 játékkal, köztük két harmadik down-os játékkal a Panthers megtett 59 yardot. Úgy tűnt, hogy bejutnak az end zone-ba, amikor Garrett látványos egykezes elkapást mutatott be az end zone-ban, de offensive pass interference miatt érvénytelenítették a játékot. Bersin másképpen gondolja.

"Annál touchdown-t kellett volna ítélni." mondta Bersin. "Nem hiszem, hogy jól döntöttek és az egy nagyszerű játék volt."

A védelem megmutatta magát az első félidőben, a Steelers csak 47 yardot tudott elérni.

A Panthers második drive-ja a második félidőben rosszul kezdődött, három játék után punt-ra kényszerültek. De ez az, ahol a dolgok érdekessé váltak. A közelmúltban igazolt punter, Andy Lee rúgása hozzáért a Steelers visszahordójához, Steven Johnson-hoz, amely lehetővé tette, hogy a long snapper J. J. Jansen megszerezze a labdát a Pittsburgh 22 yardos vonalánál. De a field goal téma folytatódott, a Panthers csak 18 yardot haladt és meg kellett elégednie egy 22 yardos Gano mezőnygóllal. Rivera örült, hogy Gano ennyi időt tölt Lee-vel, az új holder-rel.

"Ez mindig jó, mert van egy új holder-e és dolgoznia kell ezen." mondta Rivera. "Volt egy pár helyzet, amikor elgondolkodtam, nekimegyünk a negyediknek, de tényleg harcoltam a késztetéssel és hagytam, hogy a punter, a holder és a kicker együtt dolgozzon."

Lee hálás volt az előszezon élményért, bár ő már dolgozott együtt Jansen-nel ezelőtt.

"Én és J. J. dolgoztunk együtt egy kicsit ebben a holtszezonban, mert barátok vagyunk és mindketten itt voltunk a holtszezonban. Csak arra törekedtem, hogy ismerős legyen a meccs szituáció és hogy biztos legyek abban, azt csinálom, amit Graham Gano vár tőlem és hogy úgy tartom a labdát, ahogy kell. Meg kell szerezni ezt a tapasztalatot, amíg teljesen természetes nem lesz, így ki tudok menni oda és nem gondolkodom sokat róla." mondta Lee.

Gano sikeres mezőnygól kísérlet szériája ezen a meccsen ötnél állt meg. A Panthers következő drive-jában megint a pályán találta magát, egy 44 yardos rúgásnál. Megvolt a hossza a rúgásnak, de a labdát szélesre rúgta.
Egy 66 yardos drive után a Steelers is felkerült az eredményjelző táblára a negyedik negyed elején. 53 yardot ért el az offense ez előtt a labdabirtoklás előtt.

Segítette öket, hogy a cornerback Teddy Williams elkövetett egy pass interference-t a Pittsburgh elkapó Vince Williams ellen az end zone-ban, ami után a labda az 1 yardos vonalra került. A futó Daryl Richardson szerezte az egyetlen TD-t a meccsen, de a defensive end Ryan Delaire és Larry Webster közösen sack-elt a kétpontos kísérlet során, 15-6-on tartva az eredményt.

Webb rögtön egy 37 yardos passzal válaszolt, amivel Bersin a Panthers-t a Steelers térfelére juttatta. Megint nem jutottak be az end zone-ba, de Gano a 45 yardos mezőnygóllal a Carolina előnyét 18-6-ra növelte a negyedik negyed felénél.

Rivera és a general manager Dave Gettleman néhány kemény döntést kell hogy meghozzon a szombati határidő előtt, amikor is el kell érni az 53 fős keretet, beleértve a running back és az elkapó posztot is.

"Meg fogjuk nézni ezt a meccset holnap és tényleg döntünk utána." mondta Rivera. "Meg fogjuk csinálni gyorsan, mert csütörtökön már játszunk (a szezonnyitón a Denver Broncos ellen)."

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: waterloochronicle.ca