A Saints megvált a korábbi elsőkörös futójától

A running back C.J. Spiller New Orleans Saints-es pályafutása azelőtt véget ért mielőtt igazán beindulhatott volna. A tavalyi szezont sérülés miatt befejező futó annak ellenére, hogy az előszezon összes mérkőzésen pályára lépett inaktív volt az első alapszakasz mérkőzésen és a csapat tegnap este bejelentette, hogy megválik tőle.

A mostani elküldés nagy csapás Spiller pályafutására nézve pedig egykoron igen reményteli runnign backnek számított. A Clemson Tiger játékosaként kitűnően teljesített így a 2010-es Draft első körének kilencedik helyén kiválasztotta a Buffalo Bills csapata de a sérülések miatt nem tudta befutni azt a karriert amit előzetesen neki jósoltak.

A Bills játékosaként Fred Jackson társaként termelgette a yardokat de igazán soha sem tudta egyértelműen maga mögé utasítani a csapattársát. Csak két szezonban volt több mint 200 futókísérlete és csak egyetlen szezonban tudta átlépni az 1.000 futott yardot.

Spiller legjobb, 2010-es szezonjában 1.244 futott yardot, 6 futott touchdownt, 459 elkapott yardot és 2 elkapott TD-t szerzett. 2014-es utolsó Bills-es szezonjában kulcscsontsérülés miatt csak 9 mérkőzésen tudott pályára lépni és tavalyi márciusban szabadügynökként csatlakozott a Saints-hez.

Spiller négyéves, 18 millió dolláros szerződést kötött az új csapatával. A szerződés 9 millió dollárnyi garantált keresetet tartalmazott. A szakértők véleménye szerint Spiller nem is köthetett volna ki jobb helyen, Sean Payton rendszerében visszatalálhatna a 2012-es formájához. Ugyanolyan teljesítményt vártak tőle a Saints offensében mint Reggie Bush-tól, Darren Sproles-tól vagy Pierre Thomas-tól a korábbiakban.

Hát ez finoman szólva sem jött össze. A tavalyi szezonban mindössze 36 futókísérlete volt, 112 futott yard, 0 futott TD, 239 elkapott yard és 2 elkapott szerepel a neve mellett. Végül a tavalyi szezont sérültlistán fejezte be.

A Saints managementje és Sean Payton is nagyon jó teljesítményt várt a futójától az idei szezonban. Ennek megfelelően egy kicsit fel is hypolták a szezon előtt. A HC állítása szerint a futó észrevehetően különbözött a tavalyi önmagtól, erősítette a lábát, újra egészséges volt és nagyon hatékony szezont várt tőle.

"A mai nap folyamán fél órát beszélgettünk csak mi ketten. Úgy gondolom, hogy előbb vagy utóbb lehetőséget fog kapni egy másik csapatnál de nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy valamikor visszatér majd ide." - nyilatkozta tegnap Payton.

Spiller most új csapat után nézhet és minden bizonnyal egy running back problémával küzdő csapat le fogja szerződtetni a közeljövőben. Szüksége is lesz valami pozitív változásra mert az utóbbi másfél év nem igazán lendített a pályafutásán.

nfl.com, Fotó: twitter.com