Trevor Siemian és Paxton Lynch is játszani fog a hétvégén

A Kansas City Chiefs elleni vereséggel biztossá vált, hogy a Super Bowl címvédője nem lesz playoff résztvevő az idei szezonban. Mivel a szezon érdemi része lezárult a számukra így nincs vesztenivalójuk és bárkit "letesztelhetnek" az alapszakasz utolsó mérkőzésén.

A Broncos vezetőedzője Gary Kubiak az egyik interjújában megerősítette, hogy a csapat két irányítója Trevor Siemian és Paxton Lynch is pályára fog lépni a Raiders elleni szezonzárón. Siemian lesz a kezdő és minden valószínűség szerint a második félidőben az újonc Lynch irányítja majd a címvédőt.

Az egész szezonban a tavalyi hetedik körös választott Siemian számított kezdőirányítójának. Siemian 13 mérkőzésen kezdett míg az idei elsőkörös választottjuk csak akkor léphetett pályára amikor a kezdőjük harcképtelenné vált.

Lynch ennek megfelelően csak három mérkőzésen léphetett pályára és csak 2 alkalommal volt kezdő. 497 passzolt yardot termelt az elsőkörös játékos, 2 touchdown passzt osztott ki és 1 alkalommal eladta a labdát. Korábban lenyilatkozták, hogy Siemian-el képzelik el a következő szezont így kicsit úgy tűnik, hogy ezzel a megosztott mérkőzéssel csak el akarják hallgattatni a kritikusokat.

Ennek ellenére senkit sem lephet meg a bejelentés hiszen tulajdonképpen tét nélküli mérkőzést játszanak majd vasárnap este. Persze mindig jó érzés amikor keresztbe tehetnek az egyik csoportriválisuknak de gondolni kell a következő szezonra is így valószínűleg a két irányító mellett még rengeteg "peremjátékos" is szerepet fog kapni a találkozón.

nfl.com, Fotó: mezo.me