A Patriots beárazta a tartalékirányítóját, első és negyedik körös picket kérnek érte

Jimmy Garoppolo az idei szezonban remekül teljesített amikor helyettesítenie kellett Tom Brady így sok csapat figyelmét felkeltette az irányító. Igen sok csapat küzd irányítóproblémával így New England Patriots tartalékirányítója a piac egyik fő trade célpontja lehet(lesz).

Az idei előszezonban három, az alapszakaszban 5 mérkőzésen kapott lehetőséget. A szezon elején sokkal többet játszhatott volna de megsérült a második játékhéten azonban ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy magára irányítsa az NFL csapatok vezetőinek figyelmét.

Jelen pillanatban igazából nem is az a kérdés, hogy Garoppolo elhagyja-e a Patriots csapatát hanem az, hogy mennyiért. Brady bevallása szerint még sok évig játszani fog amit Garoppolo nem fog kivárni és legrosszabb esetben is az újonc szerződésének lejártát követően távozik.

Garoppolo-t a 2014-es Draft második körében választotta ki a Patriots így jövőre lép újoncszerződésének utolsó évében. Nem érdemes megvárni, hogy az irányító kikerüljön a piacra és a hírek szerint a Patriots már be is árazta a tartaklék QB-ját.

Az ESPN munkatársának, Adam Schefter-nek az információi szerint a Pats egy első és egy negyedik körös picket vár az irányítójáért. Ez első ránézésre helyén is van mert a hasonló volumenű üzlet nem példaértékű. Idén a Minnesota Vikings egy elsőkörös picket adott a Philadelphia Eagles-nek Sam Bradford játékjogáért cserébe.

A Bradford trade előtt egy másik irányító is csapatot váltott idén bár Őt nem elcserélték hanem szabadügynökként távozott. Brock Osweiler a Broncos-t hagyta el és 72 millió dolláros szerződésért a Texans-hoz távozott. Ez jelenleg azonban nem számít akkor bomba üzletnek mint amilyennek elsőre tűnt.

Persze felvetődik a kérdés, hogy ki tudná megadni a kért elsőkörös picket (a negyediket hagyhatjuk mert az utolsó nap pickjei nem képviselnek nagy értéket). A válasz pedig egyszerű, akinek irányító kell mert a jövő évi évfolyam nem bővelkedik tehetséges irányítókban.

A legkézenfekvőbb trade partner, bármennyire is meglepő lenne, a New York Jets csapata. Hosszas huza-vona után hosszabbítottak Ryan Fitzpatrick-el de csalódást okozott. Geno Smith sérült és a szezon végén lejár a szerződése. Bryce Petty nem lesz a jövő irányítója és Christian Hackenberg-ről meg nem tudjuk, hogy mire képes. A drága pick ellenére is megérné az üzlet mert a következő szezonnak nem vághatnak neki a Petty - Hackenberg párossal.

A Pats oldaláról persze így megerősítenék a csoportriválisukat de mindennek ellenére a Jets jelenleg az ötödik picket birtokolja és ez igen szép "összeg" lenne a játékosért.

Garoppolo iránt az NFC-ből is érkezhet ajánlat a San Francisco 49ers vagy a Chicago Bears csapatától. Colin Kaepernick valószínűleg kilép a szerződéséből és Blaine Gabbert eddig finoman szólva sem váltotta meg a világot.

Chicago-ban pedig nem lehet tudni, hogy mi lesz Jay Cutler-el. Az irányító ugyan még négyes szerződéssel rendelkezik de 3 millió dollár halott összeg mellett elküldhetnék és 71,7 millió dollárt szabadítanának fel a következő négy évre.

Rajtuk kívül ott van még a Cleveland Browns (bár az Ő döntéseiket nem lehet megjósolni), az Arizona Cardinals vagy a Buffalo Bills is. Kérőkből nem lesz hiány és az idei szezon utáni időszakban biztosan jó ideig témát szolgáltat majd a Garoppolo trade.

nfl.com, Fotó: boston.cbslocal.com, cbssports.com