Az Arizona Cardinals franchise taget adott Chandler Jones-nak

Az Arizona Cardinals csapata osztotta ki idén elsőként a franchise taget. Választásuk pedig a papírforma szerint Chandler Jones-ra esett.

Bruce Arians vezetőedző már januárban kijelentette, hogy franchise tag árán is meg fogják tartani csapatuk egyik legjobb védőjét. Most már biztos, hogy Arians nem a levegőbe beszélt és az outside linebacker/defensive end legalább még egy évig a csapat játékosa marad.

Legalábbis jelen állás szerint. A Cardinals ugyanis nem-exkluzív franchise taget adott a védőjének. Ez alapján a védő 14.129 millió dollárt (más forrás szerint 15.3 millió dollárt) fog keresni az idei szezonban feltéve ha július 15.-ig nem sikerül egyezségre jutni a hossztávú szerződésről. Illetve ha nem jelentkezik be érte egy másik csapat.

A nem-exkluzív franchise taggel a játékos tárgyalhat más csapattal is. A taget kiosztó csapatnak a tárgyalásokat követően lehetősége van rá, hogy megadja a rivális ajánlatát. Ha a játékos mégis távozik akkor a taget kiosztó csapat két elsőkörös Draft picket kap kárpótlásul.

A Cardinals tavaly márciusban szerezte meg Jones-t a New England Patriots csapatától. A tavalyi szezonjában 11 sacket szerzett, 21 alkalommal ütötte meg az ellenfelek irányítóját és 15 negatív yardos szerelést mutatott be. Markus Golden defensive endel együtt 23.5 sacket szereztek az alapszakaszban amivel a liga legeredményesebb párosának számítottak.

Jones az utolsó két szezonban 23.5 sacket szerzett aminél többre csak a Raiders-es Khalil Mack (26) és a Broncos-os Von Miller (24.5) volt képes. Jones azon három játékos egyike (Miller és J.J. Watt mellett) akik a 2013-as szezon kezdete óta 40 sacket szereztek és 60 alkalommal odaérték az ellenfél irányítójához.

Jones most már viszonylag nyugodtan hátradőlhet hiszen idén biztosan jelentős összeggel megterhelik majd a bankszámláját. Persze a hosszútávú szerződés még mindig prioritást élvez a számára és a nem-exkluzív tag miatt (igaz, hogy nagyon drága de azért a számok magukért beszélnek) még nem biztos, hogy a szezon kezdetén is a Cardinals játékosa lesz.

nfl.com, Fotó: twitter.com, azcentral.com