Az évfolyam legjobb linebackere megbukott a drogteszten

Reuben Foster-t tartják az idei évfolyam legjobb linebackerének de az utóbbi hónapok történései alapján a védő gőzerővel azon dolgozik, hogy kicsússzon az első körből.

Az Alabama linebackerét kezdetnek hazaküldték a Scouting Combineról. Hírnevét felhasználva nem akarta kivárni a sort és üvöltözni kezdett egy kórházi dolgozóval aki azonban nem rettent és állta a sarat.

A hazaküldés után persze nem győzött bocsánatot kérni és mindenáron be akarta bizonyítani az NFL csapatok vezetőinek, hogy ez csak egy egyszeri kisiklás volt.

Tegnap pedig nyilvánosságra került egy újabb probléma. Kiderült, hogy Foster megbukott a Scouting Combine-on elvégzett teszten mert sikertelen volt az eredmény.

Ez úgy történt, hogy nagyon híg volt a játékos mintája és nem lehetett elvégezni a tesztet. A jelenlegi szabályok szerint pedig a sikertelen teszt is pozitív mintának számít.

A védő azzal magyarázta az egész ügyet, hogy nagyon beteg volt nem tudott enni, vizet és Gatoradet ivott csak. Igyekezett a lehető legtöbbet inni, hogy így mossa ki a betegséget a szervezetéből.

A probléma az, hogy ez módszer alkalmas különböző szerek kimutatásának megakadályozásában. De higgyük el, hogy tényleg rosszul érezte magát és ezért ivott sokat.

A csapatvezetők többsége azonban nem fogja ezt elhinni ami dollármilliókba kerül. Az új kollektív szerződés miatt a kiválasztás helye meghatározza, hogy az adott játékos mennyit fog keresni az első négy szezonjában.

A korábbi stabil elsőkörös pick azonban szépen lassan kezd kicsúszni az első napról és lassan kezdhet megbarátkozni a második körrel.

nfl.com, Fotó: twitter.com