Az idei Draft három legtúlértékeltebb játékosai

A Draft végén a kiválasztási sorrend nem az adott játékosok erősségét hanem egyfajta szükség szerinti erősorrendet mutatja. Az első körre különösen igaz, hogy ha nem elérhető egy korszakos tehetség akkor mindig a legnagyobb hiányposztra erősítenek a csapatok. A posztokon pedig minden egyes csapatnak megvan az erősorrendje de minden évben egyes játékosokat pár szempont miatt alaposan túlértékelnek.

Ez egy kicsit olyan mint Brock Osweiler és Jimmy Garoppolo eset. Brocknak volt pár jó meccse és egyből a tavalyi piac legjobbjának számított. A Texans hozzá is vágott egy 72 millió dolláros szerződést de idén örültek, hogy megszabadultak tőle. Garoppolo az idei Osweiler akit 43 sikeres átadás után egyből kezdő szintű, értékes Draft picket érő QB-nak kiáltottak ki. 

Patrick Mahomes, irányító, Texas Tech

Pár hete még a top játékosoktól messze, egy biztosnak számító második körös picknek tűnt az irányító. Véget értek a Pro Day-ek minden szakértő elemzett és Mahomes folyamatosan feljebb kúszott a képzeletbeli ranglétrán. Jelen pillanatban már nem második körös picknek, hanem Top 15-ös picknek tűnik.

Többen úgy vélekednek, hogy Carson Palmer tartaléka lesz az Arizona Cardinalsnál. Ha ez megvalósul akkor a 13. helyen kimegy az irányító. Az elvitathatatlan, hogy jó felépítésű eszes srácról van szó de egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy NFL szintű irányító legyen.

Malik McDowell, defensive tackle, Michigan State

Ahogyan angolul mondják boom or bust játékos. Mint mindenre erre is az idő fog választ adni. Öt év múlva vagy posztjának egyik legjobb játékosa lesz vagy nem lesz NFL csapata. McDowell esetében ki lehet emelni pár mérkőzést amikor egyszerűen dominálta a játékot de egy mérkőzéshez öt olyan társul amelyen észre sem lehetett venni, hogy pályán van. Első körre kicsit drága de második, harmadik körös picket mindenképpen megér.

Caleb Brantley, defensive tackle, Florida

Brantley igazából saját magának elintézte, hogy a vezetők ne tévedhessenek vele kapcsolatban és még véletlenül se szórjanak el rá magas Draft cetlit. A falember ellen vádat emeltek mert két hete eszméletlenre vert egy nőt. Az esetet megelőzően Top 40-es játékosnak számított mert az elemzők el voltak ájulva a gyorsaságától és a robbanékonyságától de ezzel nem megy sokra a pályán. Három szezon alatt 33 tackle egyedül, 5.5 sack és 3 kierőszakolt fumble.

nfl.com, Fotó: packers.com,