Kilenc ígéretes játékos a második körre

Több olyan játékos is kicsúszott az első körből akit sok szakértő elsőkörös picknek, legalábbis elsőkörre esélyes játékosnak tartott. A general managerek egy dolgot pedig biztosan imádnak és ez nem más mint elsőkörös prospecteket a második körben látni.

Ennek oka pedig nem más az új kollektív szerződés. Az új CBA meghatározza, hogy egy adott helyen kiválasztott játékos mennyit fog keresni a négyéves újoncszerződése alatt. Minél hátrébb kerül valaki annál kevesebbet kell neki fizetni az első négy évben.

Következzen pár játékos akit biztosan ki fognak húzni a második napon (ezen belül is a második körben):

Cam Robinson, OL
198 cm, 146 kg, Alabama

Robinson kezdett minden meccsen három éves pályafutása során bal tackle poszton a Crimson Tide-ban, ahonnan továbbra is NFL-kész játékosok érkeznek. Outland Trophy díjazott - az ország legjobb támadó falembere kapja - volt juniorként 2016-ban. Robinson jó a futójátékoknál, de vannak olyan kérdések, hogy képes e tartani a passz védelem során.

Antonio Garcia, OL
198 cm, 137 kg, Troy

A negyedéves játékos 36 alkalommal kezdett bal tackle poszton, all-conference választás volt végzősként. Óriási lábai vannak, ami az alapja a sikereinek a szélső passz siettetőkkel szemben. Némi aggodalomra ad okot a súlya és ereje most, hogy átvált a következő szintre.

Kevin King, CB
191 cm, 91 kg, Washington

King nagy termetű cornerback, magassága és sebessége (4,43-at futott 40 yardon) miatt a csapatok sokat fognak gondolkodni vele kapcsolatban. Egy ideig safety-t és nickel-t is játszott a főiskolán. Két interception-t és 13 levédekezett passzt szerzett 2016-ban.

Chidobe Awuzie, CB

183 cm, 86 kg, Colorado

Awuzie játékstílusa alapján a jelenlegi játékosok közül Prince Amukamara-hoz hasonlítják. Jó lábmunkával rendelkezik és gyors irányváltásokra képes. Nagyszerűen teljesít emberezésben. Négyéves iskolai pályafutással a háta mögött érkezett meg a Draftra. 265 tacklet, 9 sacket és 6 kierőszakolt fumble szerzett de a 3 interceptionje egy kicsit kevésnek tűnik.

DeShone Kizer, QB

194 cm, 106 kg, Notre Dame

Kizer a kezdőirányító sérülése esetén két éve lehetőséget kapott a kezdőcsapatban. Meghálálta a bizalmat, átadásai 63% sikeres volt 2,884 passzolt yardot és 21 touchdownt szerzett két éve. Nagytestű de rendkívül atletikus irányítóról beszélünk aki önbizalomból sincs híján. Nemrég lenyilatkozta, hogy Cam Newton testű, Tom Brady eszű irányító ami után mondjuk alaposan kiröhögték a ligában.

Forrest Lamp, OL
193 cm, 140 kg, Western Kentucky

Lamp kiemelkedő bal tackle volt a Hilltoppers csapatában, de megvan a képessége, hogy szükség esetén kívül is tud játszani. A megfigyelők szeretik következetes technikáját és mobilitását. Az egyik legjobban teljesítő játékos volt a 40 yardos futás (5.0) és a fekvenyomás (34) során, ami egy késői első körös választást vetít előre.

Chris Wormley, DE
196 cm, 135 kg, Michigan

Egy defensive tackle méreteivel rendelkező játékos, aki elsősorban defensive end-et játszott - és eredményes is volt ebben a szerepben. 12,5 sack-et és 23.5 yardveszteséges tackle-t ért el az utolsó két szezonjában. Ösztönös vezéregyéniség, aki csapatkapitány volt végzősként.

Dalvin Cook, RB
178 cm, 95 kg, Florida State

A korábbi Seminole játékos a nagy játékok mestere volt a három éves karrierje során, 4464 yardot és 46 TD-t futott 6,5 yardos átlagot produkálva. Cook emellett passz-elkapó képességgel is rendelkezik. Orvosi és pályán kívüli dolgai is szerepet játszhatnak abban, hogy az első körös tehetség mikor kerül le a tábláról.

Zach Cunningham, lb
191 cm, 106 kg, Vanderbilt

Még egy kiemelkedő Southeastern Conference játékos, aki talán legjobban 4-3-as külső linebacker-ként használható. Cunningham 295 tackle-t, 39,5 yardveszteséges tackle-t és hat sack-et ért el három év alatt. jó orra van a labdához, amit a hét kierőszakolt fumble is mutat. A SEC legjobbja volt 2016-ban 125 tackle-el.

Fotó: sports.yahoo.com

Címkék: nfldraft, draft2017