Rögtön kezdő lehet a Redskins negyedik körös futója

A Washington Redskins az idei Draft negyedik körében kiválasztotta Samaje Perine-t és a szakértők már a pick után elkezdték mondogatni, hogy a játékos akár már a szezon elején kezdő lehet az NFL-ben. Emellett szól, hogy a futó nagyon odatette magát az újoncok edzőtáborában és teljesítményével lenyűgözte Jay Gruden vezetőedzőt.

Az edzésen simán lenyomta a védelmet és a beszámolók alapján Gruden Perine futásai után igen sokat gúnyolódott a védelemmel. Persze ennyiből nem lehet megmondani, hogy ez Perine-t dicsérete vagy a védelmem kritikája.

Perine igen jó helyre került mert Washingtonban tényleg kezdő lehet az első játékhéten. Rob Kelley a tavalyi szezonban kiszorította Matt Jones-t a kezdőből és nem is zárt rossz évet de azért nem teljesített olyan szinten, hogy megkérdőjelezhetetlenné vált volna a kezdő posztja.

Jelenleg Kelley számít kezdőnek és a Jones, Perine páros tartalékfutónak. Mögöttük Chris Thompson és Mack Brown szerepel még a Redskins rosterén de egyikük sem kezdő szintű játékos. Thompson-t még azért figyelembe kell venni de rá főként a passzjátékban számítanak.

A Hall of Fame-be beiktatásra kerülő Ladanian Tomlinson véleménye szerint Perine nem csak a Redskins kezdője lesz, hanem az 5 legjobb futó közé fog tartozni a szezon végén.

nflspinzone.com, Fotó: winnipegfreepress.com