Nagytakarítás a Jetsnél, elküldték a kezdő linebackert és elkapót

A Jets vezetői tovább folytatják a csapat átalakítását. A változtatások két új áldozata a linebacker David Harris és a wide receiver Eric Decker. Az elkapó elküldését hivatalosan ugyan még nem jelentették be mert a cut előtt megpróbálják eltradelni de már értesítették, hogy nem számítanak a további szolgálataira.

Az elküldés híre igen váratlanul érhette magukat a játékosokat is ugyanis mindketten részt vettek a csapat tegnapi edzésén mielőtt a vezetők tudatták velük a döntésüket. A két elküldés anyagi okokkal magyarázható ugyanis 12.25 millió dollár szabadul fel a csapat fizetési sapkából. Azonban az érdekes, hogy miért most került rá sor.

A Jets idei offseasonját elnézve nem okoz meglepetést, hogy eltávolítják a csapat a veterán játékosait. Eddig Darrelle Revis cornerback, Nick Mangold center és Brandon Marshall elkapó szerződését bontotta fel a csapat. Továbbá a korábbi elsőkörös védőjüket, Calvin Pryor-t a múlt héten eltradelték a Cleveland Browns csapatával.

Az elküldött David Harris 10 éven keresztül szolgálta a Jets csapatát. A 2007-es Draft második körében választották ki és egész profi pályafutása során a csapat játékosa volt. 1.088 tacklet, 35.5 sacket, 11 kierőszakolt fumblet, 6 interceptiont és 1 touchdownt szerzett továbbá 29 leütött passz fűződik a nevéhez.

Decker három éve érkezett a Denver Broncos csapatától amikor ötéves, 36.25 millió dolláros szerződést kötöttek vele. Első szezonjában 962, második szezonjában pedig 1.027 elkapott yarddal zárt. Sérülései miatt tavaly azonban csak 3 mérkőzésen tudott pályára lépni.

A jelenleg 30 éves Decker eltávolítása azért is meglepő mert a jelentések szerint már felépült a csípő és a vállműtétjét követően. Ráadásul Marshall és Decker nélkül Quincy Enunwa és Robby Anderson párosa számít a Jets legjobb elkapójának akik összesen csak 122 elkapással rendelkeznek az NFL-ben.

A fizetési sapka "könnyítése" mellett a csapat átlagéletkora is lecsökkent az idei átalakítást követően. Decker és Harris távozása után csak négy 30 év feletti játékos maradt a Jets rosterén Josh McCown (37), Tanner Purdum (32), Matt Forte (31) és Steve McLendon (31) személyében.

nfl.com, Fotó: elitesportsny.com, nbcnewyork.com, nyjetfuel.com