Giants pozíciós áttekintő: támadófal

Elérkeztünk a leghúzósabb áttekintőhöz, a támadófal kerül nagyító alá. Ahogyan sok más csapat az NFL-ben, úgy együttesünk is szenved egy jól teljesítő ötös összeállításával, hiszen Ereck Flowers draftolása eddig nem vált be, Justin Pugh és Weston Richburg játékát pedig a sérülések akadályozták. A játékosbörze sem dúskált a jó képességű falemberekben, így a harmadik napra hagytuk annak a választását, a szabadügynök piacon pedig a legtöbb játékos áron felül kelt el és maradtunk az olcsóbb megoldást jelentő D.J. Flukernél. Vajon láthatunk pozitív dolgokat is 2017-ben?

Elsőként a két tackle-vel kell kezdeni, akik komoly kritikákat kaptak. Ereck Flowers-nek már újoncként a kezdőcsapatban kellett helytállnia, a sorozatos bokasérülése azonban nem segítette a felkészülésben, ráadásul az offseasonja is ráment a rehabilitációra. Ez látszott is a tavalyi évén hiszen semmit sem javult, lábon lassú volt és továbbra is borzasztótan használta a karjait. Rivális hiányában továbbra is az övé lesz a left tackle poszt, de Jerry Reese lenyilatkozta, hogy már első köröshöz illő produkciót várnak tőle.

Hogy ebből mi valósul meg azt még nem tudhatjuk, de annyi biztos, hogy a tavaszt végigdolgozta, változtatott az étrendjén és még jobban odatette magát a konditeremben. Ez látszik is a testalkatán és elmondása szerint is könnyebben mozog. Az ítélethozással várjuk meg az első előszezon meccset, addig nem mennék bele semmi találgatásba. Csúnya visszanézni Flowers első két szezonját, de az becsülendő, hogy megpróbál változtatni. Hasonló a helyzet Bobby Harttal is azzal a különbséggel, hogy 7. körösként neki volt ideje a felzárkózásra, bár a sérülések miatt a vártnál hamarabb pályára került. Tavaly Marshall Newhouse-zal osztozott a támadófal túloldalán és Flowers-hez hasonlóan ő is túl sok nyomást engedélyezett Manningen. Szerencsére csatlakozott a korábbi 1. körös pickhez és őt is dicsérte az edzői stáb. Egyelőre nála is azt mondom, hogy várjuk ki a végén.

A gyenge játékuk ellenére nagy szükség lesz rájuk, mivel a vakoldalon jelenleg a draftolatlan Chad Wheeler az első számú csere. Sok munka lesz vele a konditeremben, még jobban meg kell erősödnie ha meg szeretne ragadni az NFL-ben, ráadásul a sérülékenységgel is problémája akadt. Hart kidőlése esetén D.J. Fluker ugorhat be, akit a jelek szerint guardnak szánunk, így később írnék róla. Esetleg még a 6. körös Adam Bisnowaty jöhet szóba mint right tackle, de ő sem NFL kész játékos. Michael Bowie bevethető még tackle-ként, ő 2013-ban lehúzott néhány mérkőzést a Seahawks-ban, de azóta nem lépett pályára. Esetleg egy másik UDFA, Jessamen Dunker is tud tackle-t játszani, de őt inkább guardként tudnám elképzelni. Wheelerhez hasonlóan neki is reális esélye lehet a keretbe kerülni. Jarron Jones defensive tackle-t játszott az egyetemen, de az eddigi edzéseken a támadófalban próbáltuk őt ki. Érdekes ez a váltás, hiszen ha fejben összekapja magát, akkor az eredeti posztján a profik között is lehet jövője, viszont prototípus OT méretei vannak.

A guardok között jobb a helyzet, Justin Pugh a posztjának a legjobbjai között van. Tavaly öt mérkőzést kihagyott sérülés miatt és a visszatérése után látszott igazán, hogy mennyire nagy szükség van rá. A szezon végén lejár a szerződése és csak remélni tudjuk, hogy visszatér, mivel twitteren utalt már arra, hogy bizony szép nagy fizetést szeretne... A másik guardunk John Jerry lesz, aki korábban többször is bizonytalankodott, azonban összekapta magát és egy átlag szintet képes hozni. Bőven vannak jobb játékosok a posztján, de a jelenlegi helyzetben az ő szerepeltetését sem érzem túl nagy gáznak. A helyettese D.J. Fluker lehet, aki jól mutatkozott be a profik között, aztán visszaesett és a Chargers sem élt az 5. éves opciójával. Végül egy évre nálunk kötött ki és ugyan egyelőre még cserének számít, de van egy olyan érzésem, hogy őt is gyakran fogjuk látni a pályán. Korábban jobb oldali tackle-ként érezte igazán jól magát, így kissé furcsa, hogy guardként számítunk rá. Egyelőre Jon Halapio nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és jelenleg nem is adok neki túl sok esélyt, hogy az aktív keretbe kerül.

A csapat centerét sikerült megtalálni, Weston Richburg hosszú évekig osztogathatja még a snapet, hiszen az egyik legalulértékeltebb játékos a posztján. Ugyan 2016 nem az ő éve volt, de szinte végig csuklósérüléssel bajlódott, más lehet nem is vállalta volna a játékot. Breakout yeart jósolok neki és azt, hogy Pugh-hoz hasonlóan őt is meg kell majd fizetnünk. A cseréje Brett Jones, aki tavaly egy meccset kapott guardként. Akkor nem vallott szégyent, de hamar megsérült, így nem győződhettünk meg a valódi képességeiről. Pedig igazi sikersztori lenne az övé, közel sem mindig válnak be a CFL-ből összekukázott játékosok.

A 2015-ös javulás után tavaly visszaesés következett és idén sem érkezett számottevő erősítés. Ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy Jerry Reese elhanyagolta volna a posztot, hiszen három korábbi első (Flowers, Pugh, Fluker) és egy második körös (Richburg) van a keretben. Valamelyest a 2011-es támadófalhoz hasonlít ez a mostani, akkor Will Beatty sérülése után alaposan meggyengültünk a széleken. A Patriots elleni Super Bowlon a Diehl-Boothe-Baas-Snee-McKenzie ötös védte Manninget és az NFC döntőn alaposan meggyűlt a Niners védelmével a bajuk. Persze a boldoguláshoz szükség lesz a futójáték jobb támogatására, valamint Flowers és Hart fejlődésére. Ha ezek nem következnek be, akkor a tavalyi borzalmat fogjuk látni, ellenkező esetben viszont kellemes meglepetést is láthatunk.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: scout.com