Giants pozíciós áttekintő: védőfal

A Giants legendásan híres a bivalyerős védőfaláról, olyan passzsiettetők voltak Giants játékosok, mint Lawrence Taylor, Michael Strahan vagy Justin Tuck, de a jelenlegi keret sem szűkölködik klasszisokból, elég csak Damon Harrison-ra, Jason Pierre-Paulra vagy Olivier Vernonra gondolni. Ugyan 2016-ban tapasztaltunk némi hiányosságot, de a defensive line-nak is komoly szerepe volt abban, hogy ez a védelem némi túlzással a liga aljáról a liga tetejére küzdötte fel magát.

Kezdjünk is az előbb említett defensive endekkel, JPP és OV extrém sok lehetőséget kapott egy éve. Ennek egyrészt az ő képességük, másrészt a mélység hiánya volt az oka. Pedig Pierre-Pault már többször is leírták, a 2012-es szezon után hátműtéten esett át, a két évvel ezelőtti július. 4-i balesete után pedig sokan már a visszavonulást jósolták neki. Ez szerencsére nem következett be és a korábbi első körös választottunk vissza tudott térni. Talán nem túlzok ha azt mondom, hogy erősebb lett mint volt, fejben mindenképp. Rádöbbent arra, hogy milyen kiváltságos helyzetben van és egy-egy rossz döntés az ember karrierjébe tud kerülni. Vernon nagyon nagy szerződést kapott és egy kisebb-nagyobb kézsérülése neki is volt, ami limitálta a szezon elején. Az év második felére aztán belelendült és az utolsó 9 összecsapáson 7,5 sackig jutott. Persze egy defensive end feladata nemcsak a psszsiettetésből áll és a kezdő párosunk a futás megállítása ellen is megállta a helyét.

A tavalyi draftolatlan szenzációnk Romeo Okwara volt, aki ugyan nem kapott sok lehetőséget, de a Dallas Cowboys elleni New yorki mérkőzésen megmutatta, hogy lehet benne potenciál. Szükség is lenne arra, hogy előrébb lépjen és látok is rá esélyt, hogy a rotációba beférjen. A másik ilyen játékosunk Devin Taylor lehet, aki korábban négy szezont húzott le Detroitban és nemrég lett Giants játékos. A PFF nem kímélte tavaly, de nem is neki kell idén megváltania a világot, viszont segíthet JPP és Vernon tehermentesítésében.

Okwarához hasonlóan Kerry Wynn is draftolatlan játékosként került be anno a csapat keretébe. Viszonylag limitált passzsiettető képességgel rendelkezik, de a futás ellen kimondottan erős. Időnként egy-egy nagy játékra is képes, gondoljunk csak az újoncként bemutatott interceptionjére. Nagy konkurenciája van, de csapatunk edzői kedvelik őt. Hozzá hasonló játékos a rookie Avery Moss, aki a testalkatával és a játékstílusával illeszkedik ebbe a védőfalba, bár kezdetben a csapatba kerülésért majd megküzdenie, majd főleg a special teamben kaphat lehetőséget.

Stansly Maponga a gyakorlócsapatban húzta le az előző esztendőt és Tavarres Kinghez hasonlóan idén akár ő is robbanthat egy nagyot. Persze ne tegyünk erre nagy összeget, több olyan játékos is van a csapatban, akik nagyobb prioritást élveznek nála. Elég kusza Owa Odighizuwa helyzete, akinek az újonc évét egy sérülés rövidítette meg, tavaly pedig kevés snapet kapott. Tavasszal volt egy tweetje miszerint visszavonul, de később azt mondta, hogy erről nincs szó. A felkészülés eddigi szakaszába személyes okok miatt még nem kapcsolódott be, így ne lepődjünk meg, ha valóban nem látjuk már őt az NFL-ben. Kár lenne érte, mert egy esélyt megérdemel még, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy vele és a családjával is minden rendben van. Van még egy tapasztalatlan játékosunk Jordan Williams személyében, akinek eddig egy profi mérkőzése van a háta mögött, Evan Schwan pedig UDFA-ként próbál szerencsét.

A defensive tackle sor elveszítette Johnathan Hankins-t, de a papírforma alapján ezen a poszton sem lehet komoly gondunk. Snacks Harrison a liga egyik legjobb játékosává nőtte ki magát ezen a poszton, irreális dolgokat művelt a futás ellen. Dalvin Tomlinson érkezett mellé, aki 3-tech DT-ként akár rögtön kezdőként is esélyt kaphat. A futás ellen ő nem olyan erős, de az eddigi game tape-je alapján nagyon jó a pass rush-ban, így jobban is illeszkedhet Harrison mellé mint tavaly Big Hank.

Nem szabad elfeledkezni Jay Bromley-ról sem, aki eddig nem tudta letenni a névjegyét és nem igazolta azt, hogy megérte draftolni a harmadik körben. Az biztos, hogy az idei év döntő lesz a további karrierjét illetően. Robert Thomas-t a Carolina Panthers gyakorlócsapatából csentük el és az eddig látottak alapján van benne némi upside, de a világot ő sem fogja megváltani. Corbin Bryant Buffalo-ból érkezett, a rotációba ő is bekerülhet. Két draftolatlan játékosunk is van, egy kisebb testalkatú DT Josh Banks személyében, valamint Jarron Jones akit eddig támadó falemberként próbálgattunk, de nem tudjuk, hogy valóban mit várunk tőle.

A jó defense ismérve az erős védőfal és a 2015-ös visszaesés után sikerült újra összerázni az egységet, amely még egy szintet léphet idén. JPP-nek változtatnia kellett a stílusán, ami időt vett igénybe és remélhetőleg most már Olivier Vernonnak sem lesz problémája a sérülésekkel. Egy éve szinte teljesen új négyest kellett felépíteni, de most már ismerik egymást a játékosok, tudják kitől mire számíthatnak. A rotációs emberektől kell a javulás, ha Romeo Okwara többször is megismétli a Cowboys elleni produkcióját, akkor sok örömünk lesz még a játékában. A legfontosabb azonban az, hogy a kulcsjátékosainkat évekre magunkhoz láncoltuk, így minden adott ahhoz, hogy a következő időszakban is remek játékot lássunk tőlük.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu