NFL HUNGARY


2018.okt.24.
Írta: nflfan komment

Balhéja és letartóztatása után a Broncos elküldte a tartalékirányítóját

Már nem fogjuk megtudni, hogy milyen teljesítményre képes Chad Kelly a Denver Broncos csapatában mert a csapat megvált a tartalékirányítójától. Az elküldés a játékos újabb balhéja miatt következett be így igazából senkit sem lephetett meg a csapat döntése.

Tovább

Paxton Lynch-től megvált a Denver Broncos

Véget ért Paxton Lynch pályafutása a Denver Broncos csapatánál. A korábbi elsőkörös irányító túlélte az 53 fős keretszűkítést de a Broncos tegnap begyűjtötte a waiverről a Cleveland Browns korábbi irányítóját Kevin Hogan-t így távoznia kellett. Már önmagában az is minősíti, hogy ki miatt kellett…

Tovább

Nincs kizárva, hogy veterán irányítót szerződtet a Broncos

Az előszezon első mérkőzése hatással volt a Denver Broncos depth chartjára ugyanis Case Keenum mögött Chad Kelly a második és Paxton Lynch a harmadik számú irányítóvá vált. Ez azonban még nem végleges és John Elway egy mai interjújában egy esetleges új irányító szerződtetését sem zárta ki.

Tovább

A Broncos elsőkörös irányítóját megint lejátszotta egy hetedik körös

Nem áll túl jól Paxton Lynch szénája Denverben. A két évvel ezelőtti Draft elsőkörös választottja eddig finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és az első előszezon mérkőzés alapján az idei sem az Ő éve lesz. A Broncos Peyton Manning visszavonulása óta szenved az irányítóival és az…

Tovább

Először meghívták a Combine-ra majd a liga visszavonta az Ole Miss irányítójának a meghívóját

Nyilvánosságra hozták a két hét múlva kezdődő NFL Scouting Combine-on résztvevő 330 játékos névsorát de az Ole Miss irányítója Chad Kelly nem szerepel a listán. Kelly-t meghívták az erőfelmérőre de kedden visszavonták a Rebels irányítójának meghívóját. A játékos ügynöke Vance…

Tovább
süti beállítások módosítása