NFL HUNGARY


2019.nov.30.
Írta: nflfan komment

Megkéselték a szabadügynök elkapót, kritikus az állapota

Tegnap este megkéselték egy Pittsburgh-i apartmanban a jelenlegi szabadügynök elkapót, Terrelle Pryor-t. Pryor-t vállon és mellkason szúrták és ma reggel meg is kellett operálni. A jelentések szerint, a műtéti beavatkozás ellenére is kritikus az állapota.

Tovább

A Jets elküldte a korábbi második körös választottját

A New York Jets a mai napon megvált Devin Smith-től. Az elkapót a 2015-ös Draft második körében választották ki és nagy reményeket fűztek hozzá de nem tudott bizonyítani a profik között. Ebben elsősorban a sérülések játszották a főszerepet, eddigi rövid pályafutása során kétszer is elszakadt a…

Tovább

Agyrázkódás gyanújával kivizsgálják Johnny Manziel-t

A legfrissebb hírek szerint Johnny Manziel újonc évéhez hasonlóan idén is kihagyhatja az alapszakasz utolsó mérkőzését. Johnny Futball három hete megkapta a karmesteri pálcát és igen felemásan teljesített a mérkőzéseken de nem a pályán mutatott teljesítménye miatt hagyhatja…

Tovább

Elkapóként folytatná a korábbi kezdőirányító

Terrelle Pryor az utóbbi időben csak csapatról csapatra járt de sehol sem jutott játéklehetőséghez. Az Oakland Raiders korábbi kezdőirányítóját a héten elküldte a Cincinnati Bengals és a legújabb kudarc után a játékos elhatározta, hogy posztot vált és elkapóként folytatja…

Tovább

A Chiefs szerződtette Terrelle Pryor-t

A Kansas City Chiefs tegnap bejelentette, hogy egyéves szerződést kötött a szabadügynök irányító Terrelle Pryor-al. Az irányító eddigi pályafutása során 1.953 passzolt yardot, 9 passzolt touchdownt, 627 futott yardot és 3 futott touchdownt szerzett. 93 yardos futott TD-je a…

Tovább

A Raiders a felkészülési időszak kezdetéig el akarja tradelni Terrelle Pryor-t

Most már biztos, hogy Terrelle Pryor távozni fog Oaklandből a kérdés már csak az, hogy hogyan. ProFootballTalk értesülései szerint a Raiders vezetősége reménykedik benne, hogy sikerül eltradelniük az offseason programok kezdetéig. Magyarul ez azt jelenti, hogy el fogják küldeni…

Tovább

Terrelle Pryor lesz a kezdő holnap este

Dennis Allen vezetőedző a héten bejelentette, hogy ismét Terrelle Pryor lesz a Raiders kezdőirányítója a szezon utolsó alapszakasz mérkőzésén. Holnap este véget ér számunkra a szezon és a tavalyi évhez hasonlóan idén is Pryor-al és valószínűleg ugyanolyan mérleggel…

Tovább

Problémákkal teli vereség a Giants ellen

Vasárnap este a New York Giants ellen elszenvedtük szezonbeli hatodik vereségünket. A játék képe valamivel jobb volt mint egy héttel korábban a Philadelphia Eagles ellen de még most is rengeteg probléma adódott. Szívesen mondanám, hogy a problémák nagy részét megoldották de ez nem…

Tovább
süti beállítások módosítása