A Buccaneers is kidobta Haynesworth-t

A Tampa Bay Buccaneers a mai napon bejelentte, hogy megválik Albert Haynesworthtől. Big Al a szezon közben került a Buccaneershez miután a New England Patriots lemondott róla november 8.-án. A defensive tackle 7 mérkőzésen (ebből 6 alkalommal kezdő volt) szerepelt Tampában és 25 tacklelel zárta az a szezont.

A Patriots előtt a Washington Redskins játékosa volt és a tavalyi offseasonban egy 2013-as, 5. körös Draft pick ért váltott csapatot. Ezzel teljesült Mike Shanahan legfőbb álma és sikerült eltávolítani Haynesworth-t a csapatától. A defensive tackle a liga egyik legjobb játékosa és legnagyobb problémája is egyben. 2009-ben érkezett a Redskinshez és rekordnak számító 7 éves, 100 millió dollárt érő szerződést (ami 41 millió garantált bevételt jelentett volna a számára) írt alá. Karrierjét a Tennessee Titans csapatánál kezdte 2002-ben. Az újonc évét leszámítva folyamatosan kezdőnek számított a Titánoknál sőt még az év védőjének is megválasztották.

Azonban az utolsó három éve katasztrófa volt. A Redskinses időszaka csak a rossz játékáról és a balhékról marad emlékezetes. Minden szakértő egyetértett hogy Bill Belichick lehet az az edző aki képes Big Alt visszaterelni a megfelelő útra. Azonabn Belichick is lemondott róla. Lehet, hogy ez jelenti a 30 éves Haynesworth pályafutásának a végét?

(nfl.com)