Griffen visszatér a vonalra

Frazier jobbnak látja, ha inkább a vonalon játszatja Griffen-t. A holtidényben szó volt róla, hogy az eddig end poszton játszó Everson Griffen megpróbálkozik a linebacker pozícióval. Ezt az edző, Leslie Frazier is támogatta. Azonban most mégis visszaáll a védelem vonalába. Griffen a harmadik csapatban kapott szerepet mint LB, de most az első csapatba térhet vissza, mint DE. Igaz ez csak akkor valósul meg ha továbbra is keményen edz. Bár képességei, sebessége és atletikussága megvan hozzá, hogy linebacker legyen, de bevallása szerint majd visszatérnek a dologra később.

“Láttuk Griffen-t LB poszton játszani és úgy határoztunk, hogy jobb lesz neki ha visszamegy DE-nek. Vasárnap este mikor hazatértünk beszéltünk vele és ő is egyetértett abban, hogy inkább marad eredeti posztjánál és arra fog összpontosítani.” – nyilatkozta Frazier a KFAN rádiónak adott interjújában.

Griffen-nek a Jared Allen,  Brian Robinson páros valamelyikével kell megküzdeni a kezdő DE szerepért. Azonban nincs kizárva, hogy ne legyen bevetve mint LB bizonyos szituációkban.

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary