Beharangozó: Colts - Vikings

A második játékhéten a Lucas Oil Stadium-ba látogat a Vikings, ahol az Indianapolis Colts vendégei lesznek. Ma végre itt a második forduló! A Minnesota Vikings (1-0) elutazik Indiana-ba, hogy a Lucas Oil Stadium-ban megmérkőzzön az Indianapolis Colts (0-1) csapatával. A két csapat legutóbb 2008-ban találkozott Minneapolis-ban, akkor a vendégek 18-15 -ös végeredménnyel, győzelemmel térhettek vissza Indianapolis-ba. A második fordulóban a Vikings-Colts összecsapásra magyar idő szerint vasárnap 19 órakor kerül sor.

A tavalyi évben egyik csapat sem a legjobb teljesítményét hozta, hiszen a Colts a 2-14 -es mérlegének köszönhetően a drafton 1/1 -es választójoggal rendelkezett, míg a Vikings 3-13 -as mérlegével az 1/3 -as picket érte el (bár később elcserélték a Cleveland Browns csapatával az 1/4-esre).

A mindenki által ajnározott Andrew Luck-ra esett a választása a Colts-nak, hiszen Peyton Manning távozásával, gyakorlatilag üresen maradt az irányító poszt.

Luck-nak nem úgy sikerült a debütálása az NFL-ben, mint ahogy szerette volna, hiszen idegenben 20 pontos vereséget szenvedtek a Chicago Bears csapatától. Mindössze 309 passzolt yard, 1 TD és 3 intercetion-t és egy elveszett fumble-t tudott elérni a fiatal irányító az első tétmeccsén a fiatal irányító.

Az offense faluk sem volt valami fényes, mert Andrew 3 alkalommal került a földre.

A 2011-es idényben a legtöbb sack-et jegyző Jared Allen és a Vikings defense nagy nyomást gyakorolhat Luckra, az első hazai mérkőzésén. Bár a Colts leigazolta a volt Steelers guard-ot Trai Essex-et és a tackle Bradley Sowell-t a Tampa Bay edzőcsapatából, még így is gyengének látszik a hazaiak támadófala.

Chuch Pagano aki az idei évben először van a Colts-nál mint vezetőedző azt mondta, hogy Winston Justice a jobb oldali tackle visszatér vasárnap, aki múlthéten szenvedett agyrázkódást és kérdéses volt szerepeltetése.

Nem csak jó hírei vannak a Colts csapatának, hiszen a legjobb játékosuk a LB Dwight Freeney nem fog pályára lépni, mert kificamodott a bokája. Ezzel, hogy Freeney nem fog játszani hatalmas lyuk fog keletkezni a Pagano által megálmodott 3-4-es védekezésen. Ez tette lehetővé a Bears-nek, hogy 114 futott yardig és 3 TD-ig jussanak el múlt héten.

Ez nem jó előjel a Colts-nak, annál jobb nekünk. Adrian Peterson, aki még decemberben szenvedett keresztszalag szakadást bal térdében, az első héten 17 futásból 84 yardot és 2TD-t szerzett a Jacksonville elleni hosszabbításban 26-23-ra megnyert találkozón.

“A lábaim lazák. Tényleg jó formában érzem magam. Készen állok a mérkőzésre.” mondta el Peterson aki 6836 futott yardjával a csapat minden idő legjobb RB-je.

A Vikings vezetőedzője Leslie Frazier azért óvatos Peterson-al. A 17-szeres Pro Bowl-er játékos 17 alkalommal futott a múlt héten.

“Azt hiszem, hogy még mindig óvatosnak kell lennünk vele. Bár Adrian most nem igazán szereti hallani, de még mindig rotálni fogjuk őt Toby Gerhart-al.” mondta el Leslie Frazier.

Miután Peterson részben levette a nyomást a másodéves irányítóról Christian Ponder-ről, végül 20/27 -el és 270 passzolt yard-al zárta a meccset. Ponder TD passzt ugyan nem csinált de a meccs végén sikeresen passzolta a labdát abban a 32 yardos drive-ban, mikor kiharcolták Walsh számára az 55 yardos field goal lehetőségét, aki végül berúgta és ennek és 3 másik sikeres field goal-nak köszönhetően az NFC special team legjobb  játékosa lett a héten.

“Mi egy faital és feltörekvő csapat vagyunk idén. Folytatjuk a pozitív gondolkodásmódot és sikerrel vesszük az akadályokat” – mondta el Christian Ponder a Vikings irányítója.

A másik nagy lehetőség Percy Harvin, aki a múlt héten 104 yardot szerzett a Vikings-nak elkapásból és futásból. Ő lehet a másik olyan játékos Peterson mellett, aki jó játékával segítheti megnyerni a találkozót idegenben.

A Colts Reggie Wayne minden bizonnyal játékára fog építeni, aki 9 elkapásával 135 yardot szerzett az idénynyitó Bears elleni találkozón. A másik elkapó akire figyelnie kell a Vikings védőknek az Austin Collie, aki augusztus 19-én agyrázkódást szenvedett, de várhatóan a Vikings ellen visszatér a csapatba.

A védelemben Jared Allen aki tavaly egyénileg 22 sackig jutott nagy fenyegetést fog majd jelenteni Luck-ra. Igaz, hogy Essex érkezésével kicsit stabilabbnak látszik a Colts offense fala, de még mindig nem az igazi. A múltheti mérkőzésen brillírozó Brian Robinson és Chade Greenway is újra remek játékkal rukkolhat elő vasárnap. A Vikings secondary-nak viszont muszáj jobban játszania a passzok ellen, mert Luck-ék minden bizonnyal a passzokat fogják előnyben részesíteni a futásokkal szemben, mert a múlthéten csak 68 futott yardig jutottak el a 309 passzolttal szemben. A labda elfogásokban is lehetőséget láthatunk, hiszen Luck múlt vasárnap 3 alkalommal adta el a labdát és bár Ponder-el ellentétben adott 1 TD passzt, de 45 kísérletéből csak 23 volt sikeres.

Blair Walsh teljesítmény miatt egyenlőre nem kell aggódni látva a múltheti 55 yardos magabiztos kísérletét, amivel végül hosszabbításra mentette a meccset, amit végül szintén az ő 38 yardos field goaljával nyertünk meg.

A jelenlegi NFL rekord az 63 yard, amit a múlthéten David Akers is megrúgott. Akik nem hinnék, hogy Walsh erre képes, annak itt egy kis jelentés az utolsó edzésről a szezonnyitó előtt.

Adrian Peterson elmondta, hogy látta Walsh-ot egy 70 yardos field goalt értékesíteni az edzésen, de az edzőtáborban is volt sikeres kísérlete 68 és 65 yardról. Az újonc kicker-ben tehát megvan a kellő erő.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary