A Packers sérültlistára tette Bryan Bulaga-t

A Green Bay Packers-nek a right tackle Bryan Bulaga nélkül kell folytatnia a szezont. A csapat tegnap bejelentette, hogy sérültlistára tette a falembert. Bulaga a kilencedik játékhéten, az Arizona Cardinals ellen szenvedett el egy komoly csípősérülést. A tackle a Packers első kilenc alapszakasz mérkőzésén kezdőként lépett pályára. A Packers eddig nagyon szerencsésnek mondhatta magát, hiszen Bulaga az első támadófalember aki kiesett a kezdőjátékosok közül. A kezdő fal pályán volt az összes snapnél.

A bal tackle T.J. Lang fogja helyettesíteni Bulaga-t és Lang helyén Evan-Diedrich Smith fog játszani. Mindkét játékos jó teljesítményt nyújtott új posztján a Cardinals elleni mérkőzésen. A Green Bay Post Gazette értesülései szerint a sorban a draftolatlan újonc, Don Barclay következik ha Lang-al vagy Smith-el is történne valami.

A Packers a Bulaga sérültlistára tétele miatt felszabadult helyre szerződtette a linebacker Vic So'oto-t. A másodéves játékos a tavalyi évben is a csapat játékosa volt és hét mérkőzésen lépett pályára a 2011-es szezonban. Az idei szezon kezdetekor viszont elküldték és az Oakland Raiders szerződtette.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)