Beharangozó: Ravens - Colts

Minden bizonnyal hatalmas csatát hoz majd a Baltimore Ravens (4.) – Indianapolis Colts (5.) összecsapás. A Ravens játékosai valószínűleg két bajnoki gyűrűvel küldenék nyugdíjba a liga történelmének egyik legjobb védőjét, Ray Lewis-t. Mint ismert a harminchét esztendős linebacker szerdán jelentette be, hogy a rájátszás végén befejezi sikerekben gazdag pályafutását.

A Colts-nál egy visszatérő adhat komoly lelkierőt a csapat játékosainak. Az alakulat főedzője, Chuck Pagano az utolsó játékhéten tért vissza, miután szeptemberben leukémiát diagnosztizáltak nála, emiatt hónapokat kellett kihagynia. A Colts játéka kevesebb, mint egy év alatt teljes egészében megváltozott, ez a 2012-es 1/1-esnek, Andrew Lucknak köszönhető. A hihetetlenül tehetséges irányító 4,374 yardot passzolt, ez újonc csúcs, ezen felül 23 touchdown passzt adott.

A QB-val egyetlen egy gond van nem tud idegenben játszani! A 11 TD passz nem kevés, de nem is nevezhetjük ideálisnak, főleg úgy, hogy ebből négyet a Detroit Lions elleni mérkőzésen jegyzett. A legnagyobb gondot a 13 interception jelenti! A hazai pálya és a betonkemény védelem miatta a Ravens a mérkőzés esélyese, de a Luck vezetette Colts meglepetést okozhat. A mérkőzés győztese a Denver Broncos otthonába látogat majd el.

Forrás:
Sport365 - Az online sportújság

Kép: colts.com