Spielman: Jamarca Sanford egy vezéregyéniség

A Vikings védőjátékosa szerződéshosszabbításra vár és ennek meg is van a valószínűsége. Rick Speilman a Vikings vezérigazgatója a pénteki napon több dolgot is elárult az elkövetkezendő időszakról. Tárgyalni fognak a szabadügynök játékosaikkal, saját bevallása szerint mindet meg kéne tartani. Elmondta, hogy március 9-én fognak beszélni a játékosokkal a további dolgokról, de természetesen addig is folynak a tárgyalások.

A szabadügynök játékosokból kiemelt egyet. A Vikings safety-ét, Jamarca Sanford-ot kicsit hosszabban is megemlítette, mert szerinte sokat fejlődött és ez látszik is a teljesítményén. A 27 éves játékos a 2012-es idényben igazi vezére lett a védelemnek Spielman állítása szerint.

“Számunkra igen nagy öröm, hogy Jamarca ennyire fejlődőképes. Nagyon jól játszott az elmúlt szezonban, azonban nem csak a pályán bizonyította, hogy vezéregyéniség. A pályán kívül az öltözőben is az egyik vezére lett a csapatnak, jó ezt látni.” – mondta el Spielman.

2009-ben a 7. körben összesen 231.-ként lett kiválasztva, mégis nagyon jól bejátszotta magát a kezdőbe.

A tavalyi idényben 66 tackle-t, 5 passzvédekezést, 4 kikényszerített és 1 szerzett fumble-t tudott felmutatni. A csapatban ő az ötödik legtöbbet szerelő játékos, nála többet safety poszton csak Harrison Smith szerelt (104).

Spielman még hozzátette, hogy nagyon elégedettek a játékossal.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com