A Bills, a Browns és a Jets is érdeklődik Matt Moore iránt

Az irányító Matt Moore napjai a Miami Dolphins csapatánál meg vannak számlálva. A tavalyi szezonban az újonc Ryan Tannehill mögé szorult és a csapat tartalékirányítójává vált. Idén márciusban lejár majd a szerződése és kikerült a szabadügynökpiacra. A szakértők szerint még mindig jó évi 5 millió dollárra amit a Dolphins nem adhat meg a tartalékirányítónak, de sok más csapat igen.

A Cleveland Browns-nál még mindig nincs kijelölve a kezdőirányító és az új vezetés nem biztos, hogy Brandon Weeden kezébe adja majd az irányítást. A Buffalo Bills general managere pár hónapja kijelentette, hogy szükségük van irányítóra mert közel sem elégedettek Ryan Fitzpatrick-al. A New York Jets már érdekesebb választás lenne, mert igaz, hogy Tebow távozni fog, de muszály lesz Sanchez-t játszatni ha már ennyit fizetnek neki.

A három fő érdeklődő mellett még ott van a Minnesota Vikings és az Arizona Cardinals. A Vikings-nál nem biztos Christian Ponder helye és az offseasonban meg fognak vizsgálni minden alternatívát. A Cardinals a legvalószínűtlenebb választás, mert az új vezetőedző Bruce Arians az Indianapolis Colts tartalékát, Drew Stanton-t akarja Arizónába vinni.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)