Nick Roach a Raiders keretében

Tegnap bejelentették, hogy az Oakland Raiders szerződtette a Chicago Bears szabadügynök linebackerét Nick Roach-t. A Raiders megerősítette Roach leigazlásának tényét, de nem árulta el a szerződésének a részleteit. Jeff Dickerson az ESPN Chicago riporterének értesülései szerint 3 vagy 4 éves szerződést kötöttünk a védővel évi 3-4 millió dollárért. Azért az ritkán fordul elő, hogy ennyire csak találgatni tudnak egy játékos szerződéséről.

Roach szerepelt a 2007-es Drafton de egyetlen csapat sem választotta ki. A San Diego Chargers szerződtette mint draftolatlan szabadügynök, de egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára és még abban az évben a Chicago Bears játékosa lett. Hat szezon alatt 59 mérkőzésen lépett pályára a Bears mezében. Az utolsó két évben már stabil kezdőnek számított hiszen az összes alapszakasz mérkőzésen pályára lépett és 29 alkalommal kezdő volt.

Dickersonnak adott interjúban Roach elárulta, hogy szívesen visszatért volna Chicagóba, de a general manager Phil Emery szerdán közölte vele, hogy a fizetési sapka problémák miatt nem tudnak szerződést hosszabbítani vele. A Bears megszerezte Geno Hayes-t a Jacksonville Jaguars csapatától és így biztossá vált, hogy Roach távozni is fog. A héten már szerződtettük a Cleveland Browns linebackerét, Kaluka Maiava-t így ezen a poszton jól állunk és szerintem a két játékossal jó üzletet kötött a csapat.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: sbnation.com)