Colt McCoy a 49ers-nél folytatja

Az már régóta tudható volt, hogy az irányító Colt McCoy már nem lesz sokáig a Cleveland Browns játékosa és a tegnapi napon kiderült, hogy hol folytatja a pályafutását. Hivatalosan is bejelentették, hogy a San Francisco 49ers és a Browns eltradelte McCoy-t.

A Browns átadta McCoy-t és az idei hatodik körös Draft választásukat míg cserébe megkapták a 49ers idei ötödik és hetedik körös pickjeit. A 49ers rengeteg (a legtöbbel az NFL-ben) választással rendelkezik az idei Draft-on így nem meglepő, hogy két késői választást is átadtak a Browns-nak.

A korábbi kezdő irányító Alex Smith távozását követően a 49ers-nek mindenképpen szükség volt egy tartalékirányítóra. Az biztos McCoy csak Colin Kaepernick tartalékja lesz a következő szezonban, de ehhez meg kell majd küzdenie Scott Tolzien-el is.

McCoy a Texas Egyetem játékosa volt és a 2010-es Draft harmadik körében választotta ki a Browns. Újonc szezonjában 8 mérkőzésen lépett pályára és a második szezonjában már a csapat kezdőjátékosa lett, de szezon közben már több probléma is felmerült a játékával kapcsolatban. A szezont egy sérülés miatt már nem tudta befejezni és a tavalyi Drafton kiválasztották Brandon Weeden-t aki egyből kezdő lett Clevelandben.

McCoy pályafutása során 24 mérkőzésen lépett pályára és 21-szer volt kezdő. 702 passzkísérletéből 409 volt sikeres ami 58.3 passzpontosságot jelent. Három szezon alatt 4.388 passzolt yardot, 21 touchdownt és 20 interceptiont szerzett. 74.8-as irányítómutatót ért el.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)