A Buccaneers harmadik napja a Drafton

Elérkeztünk a draft utolsó napjához. A második napon húztunk egy cornerbacket Johnthan Banks személyében, mely személy szerint Banks sebessége ide vagy oda, úgy gondolom nem volt rossz döntés. És választottunk egy irányítót Mike Glennon személyében, melynek hatását a csapatra kíváncsian várjuk.

A Draft harmadik és utolsó napján a Buccaneers a negyedik körben kiválasztotta a defensive tackle Akeem Spence-t, defensive end William Gholston-t; az ötödik körben a defensive end Steven Means-t és a hatodik körben a running back Mike James-t.

The Tampa Bay Buccaneers select: Akeem Spence (DT) / 4. kör, 3. választás

A negyedik körben most már minden Bucs érzelmű szurkoló nagyon várta a védőfal megerősítését, és a csapat vezetősége tett is ennek érdekében. Rögtön feltradeltünk az Oakland Raiders, negyedik körben található, 3. választási lehetőségéért, cserébe odaadtuk a negyedik körös pickünket, és a hatodik körös 13. választási lehetőségünket. Az ok pedig nem volt más, mint hogy elhozzuk a defensive tackleAkeem Spence-t.

Spence egy elég zömök védőjátékos, a maga 185 centijével és 138 kilójával. Az egyetemi évek alatt sikerült bemutatnia 16,5 negatív yardos szerelést, és 3,5 sack-et. Fizikai tulajdonságai alapján, pedig mint nose tackle szerepelhet esetlegesen a csapatban, megküzdve Derek Landri-val, és Gary Gibson-nal, ezért a pozícióért.

Spence-t leginkább Roy Miller-hez lehetne hasonlítani rengeteg dologban. Széleskörű tapasztalattal rendelkezik, mint nose tackle, 4-3-as felállásban, aktív a futás elleni játékban, azonban mint pass rusher, szinte semmi. Méretei miatt nehezen mozdítható a falban, azonban ez a mozgását is korlátozza. Egy Roy Miller klón....

Azt hiszem nem lesz könnyű dolga Derek Landri, vagy Gary Gibson nyomdokaiba érni, hisz ezen két játékos, azon túl, hogy szintén betölthetik a nose tackle szerepét, talán még a passz siettetésben is a hasznunkra lehet, minden esetre jobban mint Spence. Nem mellékesen pedig mellettük szól a több éves tapasztalat is.

Akeem Spence egyetemi statisztikái, és a combine eredményei.

A bowl.hu elemzése Akeem Spence-ről:

Előrejelzés: 4-5. kör

Egyetem: Illinois

Életkor: 21 [1991-10-29]

Magasság: 6'1" (1.85 m)

Tömeg: 305 font (138 kg)

Erősségek: Jó a felépítése, megfelelően van elosztva rajta a súly. Ki tudja zökkenteni a támadófalembert és elég fizikálisan vesz részt a játékban. Remekül mozog a vonalon, nagy területet játszik be. Nem lehet lerohanással elvenni a területét. Nagy rutinja van, nem fárad el egyhamar.

Gyengeségek: Nem robbanékony a snap után. Az ideálisnál magasabb testtartással indul el. Lassan használja a kezét. Ha megragadják, leállítja a lábát. Nehezen kezeli a double-teamet. Pass rushban nem sok hasznát venni.

Megjegyzések: Mindhárom évében kezdő volt az Illiniben, kezdetben Corey Liuget társaként a DT poszton. 2010-ben freshman all-American csapatba választották. 2012 decemberében lediplomázott kommunikáció szakon, majd bejelentette, hogy nem marad végzős idényére a csapatnál. Az elmúlt két évben 141 szerelést csinált, ami DT poszton jelentősnek számít. 2011-ben az Illinois védelme 7. volt totál yardban az országban, passz ellen pedig harmadik. Elsősorban 4-3-ba illik. Jobban kell használni alsó- és felsőtetsi erejét is, hogy eredményes legyen a profik között, de mivel a LoS minden pontját bejátsza, már a középső körökben gazdára találhat.

Akeem Spence 2013-as draft profilja:

 

The Tampa Bay Buccaneers select: William Gholston (DE) / 4. kör, 29. választás

A negyedik kör 29. választási lehetőségével, ismét a védőfalat erősítettük, ezúttal egy defensive end-del, William Gholston-nal.

Gholston egy tehetséges játékos, 198 centi, 128 kiló, eléggé fizikális. Hihetetlenül hosszú karjai vannak. Mindez azonban nem segített neki a combine-on, ahol nagyon kiábrándító teljesítményt nyújtott. Gholston beceneve az egyetemen "Too Tall" volt, azaz "Colos". Többen úgy gondolják, hogy Gholston-ban remek lehetőségek rejlenek. Erős játékos, kiváló futás ellen, és sebessége lehetővé teszi, hogy a passz siettetésben is aktív legyen. Egy remek bal oldali falember, minőségi cseréje lehetDa'Quan Bowers-nek.

A tavalyi egyetemi éve nagyon meggyőző volt! 60 szerelés, ami igencsak szép számnak mondható egy falembertől. 13 negatív yardos szerelés, és 4,5 sack. Minden képessége megvan ahhoz, hogy kiváló pass rusher váljon belőle, csak ő ezt soha nem bizonyította, és pont ez az oka annak, hogy csak egy negyedik körös pick lett belőle. Pedig adottságai alapján sokkal feljebb is végezhette volna.

Ő az a játékos, akinek ha kijavítják technikai hibáit, remek defensive end válhat belőle. Addig azonban csak a futás elleni játékban fog segíteni minket, illetve abban, hogy az esetlegesen lesérülő defensive endjeink mögött legyen minőségi csere. Azonban ha a technikai dolgok rendben lesznek, akár még Bowers helyére is beforgathatják néha.

William Gholston egyetemi statisztikái, és a combine eredményei.

 

A bowl.hu elemzése William Gholston-ról:

Előrejelzés: 4. kör

Egyetem: Michigan State

Életkor: 21 [1991-07-31]

Magasság: 6'6" (1.98 m)

Tömeg: 281 font (127 kg)

Erősségek: Erőteljes játékos, amikor kellően erőszakos képes dominálni a támadófalemberét. Amikor kellően alacsonyan játszik és jól használja a kezeit a bull rushnál játszi könnyedséggel tudja visszatolni az OT-t a QB arcába. Hosszú karjaival eredményesen sáncol. Futás ellen mozdíthatatlan, hosszú karjai segítségével, jól válik le a blokkokról ezután képes gyorsan megcsinálni a tackle-t. Ha a túloldalra megy a futás és őt blokkolatlanul hagyják, akkor villámgyorsan átér a LOS mentén, üldözősebessége sokkoló. Jó személyiség, a pályán kívül is példát mutat.

Gyengeségek: Nagyon inkonzisztens, hiányzik belőle az agresszivitás, a szenvedély és az intenzitás, csak néha villantja meg a tehetségét. Lassan reagál a snapre, engedi, hogy az OL tehesse rá a kezét először, ezért kevésbé tehetséges játékosok is meg tudják blokkolni. Tweenernek tűnik, nincs meg a robbanékonysága ahhoz , hogy eredményes edge rusher lehessen. Kizárólag az erejére hagyatkozik a pass rushnál. Kevés pass rush move-ot ismer, ha az első próbálkozását megállítják utána már nem tényező a játékban.

Megjegyzések: Beceneve "Too Tall". 2 évig kezdő volt a Mumford HS-ban, mielőtt végzős évére transzferelt volna a Southeastern HS-ba, itt együtt játszott John Simonnal (ismertetőjét lásd lejjebb), 5-csillagos recruit volt. Az unokatestvére, Vernon Gholston 2008-ban az 1/6-os választással került a New York Jetsbe, az utóbbi évek egyik legnagyobb bustja volt. 2010-ben az első 10 meccsen játszott, azonban a Minnesota elleni vállsérülés miatt a szezon további részében nem léphetett pályára. 2011-ben lett kezdő, All-Big Ten második csapatba került, a College FootballNews.com All-Sophomore második csapatba választotta. A legutóbbi szezonban szintén All-Big Ten második csapat tagja, a 2012-es Buffalo Wild Wings Bowl Defensive MVP-je. Az edzői nagyon jó véleménnyel vannak róla, nem voltak off-field balhéi, azonban a pályán hajlamos túlpörögni, a 2011-es Michigan elleni meccsükön behúzott egyet az OT Taylor Lewannek, Denard Robinson fejét pedig a sisakrácsnál fogva tekergette meg, ezután a csapat el is tiltotta a Wisconsin elleni meccsükről. Megszületett az első gyereke, ezért jelentkezett a draftra. Leginkább egy 5-techben játszó 3-4-es defensive endként lehet elképzelni a profik között. Fizikai adottságai lenyűgözőek és a munkamorálja is kiváló, ezért egyáltalán nem lehetetlen, hogy leküzdje az inkonzisztenciáját. Ha ez sikerül, akkor hosszú és eredményes NFL-pályafutás áll előtte. Jobb napjain a játéka Muhammad Wilkersonéra hasonlít.

William Gholston legszebb pillanatai:

 

The Tampa Bay Buccaneers select: Steven Means (DE) / 5. kör, 14. választás

Az ötödik kör, 14. választásaként Steven Means-t választotta a Bucs. Bár Means az NFL.com szerint egy védőfalember, valójában szélső linebackerként is játszott az egyetemen. Ha lehet hinni a híreszteléseknek, a Buffalo Bulls egyik legjobb pass rushere volt, bár nem sok információt találni róla a neten. Falembernek nagyon atletikus játékos, a 40 yardot az idei combine-on, valahol a 4,6-os tartományban futotta. Statisztikák tekintetében azonban már nem volt olyan eredményes az egyetemi karriere. 43 mérkőzésen 18,5 sack. Azonban ami figyelemre méltó az az, hogy öt blokkolt rúgása is volt, ezen időszak alatt.

Steven Means legszebb pillanatai:

 

The Tampa Bay Buccaneers select: Mike James (RB) / 6. kör 21. választás

A hatodik körben ismét egy trade következett, így a 21. választását elhoztuk a Vikings-nek, cserébe pedig megkapták a szintén hatodik körben található 28. választási lehetőségünket, valamint egy hetedik körös picket, melyhez úgy jutottunk, hogy pontot tettünk a Legarrette Blount ügy végére, és megkaptuk cserébe futónkért a New England Patriots visszahordóját, Jeff Demps-et, valamint a Pats hetedik körös választási lehetőségét.

Mike James egyetemi statisztikái, és a combine eredményei.

Mike James a Miami egyetemen végzett, és azon túl, hogy nem túl szép a mosolya mit is tudhatni róla? A tavalyi szezonban futott 621 yardot, és elkapott 344-et, 30 elkapásból.

Erős testfelépítésű játékos, könnyű a lába, és meglepően mozgékony. Nem elhanyagolhatóak emellett a blokkolási képességei, így a speciális egységben is megállhatja a helyét. Nagyon nagy hátrányának viszont felhozható, hogy könnyű szerelni.

Mike James egyetemi karrierjének legszebb megmozdulásai:

 

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneers.blog.nepsport.hu