Hogyan is áll a Giants a fizetésekkel?

Victor Cruz szerződése hónapok óta beszédtéma és elkapótársa Hakeem Nicks kontraktusa is előtérbe került. Ugyan a szerződések hivatalos értékei nem minden esetben elérhetőek, de egy közelítő értéket kaphatunk az összegekről. Lássuk tehát mi várható a jövőben.

Köztudott, hogy nem mi állunk a legjobban a fizetésekkel, nem sok hely van a sapka alatt. Emiatt több játékostól is megváltunk az offseason során. Legtöbbjük (pl. Bradshaw és Boley) még mindig nem talált magának új csapatot, így jogosnak tűnhetett az elválás.

A nagyobb összegű szerződések garantált tartalmakat is magukban foglalnak, amelyeket mindenképp ki kell fizetni a játékosnak. Kontraktusuk végéhez közeledve azonban a teljes összeghez képest jelentősen lecsökken a garantált tartalom értéke, így kis áldozatok árán küldhetőek el a játékosok. Az ilyen lépésekre (és az átsrukturálásra) minden évben van számos példa és ez vélhetően jövőre is így lesz.

Az idei fizetéseket most hanyagolnám, nem sok változást tudunk már eszközölni, esetleg Cruz kaphatja meg az áhított pénzt és ennyi. Elsőként következzenek fontosabb szabadügynökeink.

RFA

Mark Herzlich
Henry Hynoski
Spencer Paysinger

UFA

Victor Cruz
Brandon Myers*
Terrell Thomas
Hakeem Nicks
Kevin Boothe
Stevie Brown
Andre Brown
David Carr
Dan Connor
Aaron Curry
David Diehl
Linval Joseph
Ryan Mundy
Louis Murphy
Bear Pascoe
Keith Rivers
Aaron Ross
Justin Tuck

2014-es fizetések

2014
cap hit dead money
Eli Manning 20 400 000 7 000 000
Antrel Rolle 9 250 000 2 000 000
Chris Snee* 9 000 000 2 000 000
David Baas 8 225 000 4 500 000
Will Beatty 7 400 000 10 000 000
Mathias Kiwanuka 7 050 000 5 250 000
Jason Pierre-Paul 3 561 000 2 700 000
Cullen Jenkins 3 258 333 1 266 667
Steve Weatherford 2 700 000 1 950 000
Prince Amukamara 2 603 013 2 224 872
Corey Webster* 2 250 000 1 250 000
David Wilson 1 823 046 2 648 410
Marvin Austin 1 201 390 623 018
Zak DeOssie 1 150 000 400000
Rueben Randle 897 799 417 066
Jerrel Jernigan 813 813 143 813
James Brewer 758 023 108 023
Jayron Hosley 706 250 257700
Adrien Robinson 666 413 192 826
Tyler Sash 664 760 19760
Jaquian Williams 664 750 19 750
Da'Rel Scott 645 000 13 975
Brandon Mosley 570 000 150 292
Markus Kuhn 570 000 22 948
Adewale Ojomo 570 000 0
Will Hill 570 000 0
Összesen 87 968 590


Nem számoltam bele idei draft választásainkat, ezt most 5 millió dollárnak veszem, így kerekítve nagyjából 93 millió dollárt foglal a keretből 26+7=33 játékos. Nem tudjuk még mekkora lesz a fizetési sapka, de kb. 130-135 millió dolláros érték várható. Ez azt jelenti, hogy kb. 40 millió dollárral gazdagodhat Reese. A csillaggal jelölt játékosok szerződése opcionális arra az esztendőre.

Potenciálisan két játékos elküldése merülhet fel, mégpedig Chris Snee és Antrel Rolle lehet a távozó. Távozásukkal 14,25 millió dollárnyi cap hely szabadítható fel...Persze a helyzet nem ennyire egyszerű, hiszen belemehetnek fizetéscsökkentésbe is. Azt se feledjük, hogy Snee a liga egyik legjobb guardja, aki azonban csípőműtét után lábadozik és Coughlin lányának a férje. Számoljunk úgy, hogy a Rolle cut után felszabadul 7 millió dollár, Snee fizetését pedig 4 millió dollárral csökkentik, amibe bele is megy. Összességében tehát 82 millió dollárt tesz ki játékosaink fizetése.

Persze ez csak egy becslés, de úgy tűnik 40-45 millió dollárnyi hely biztos lesz a fizetési sapkában a keret megerősítésére. Sajnos ez azonban azt is jelenti, hogy a Cruz-Nicks párosból csak az egyiket fogjuk tudni megtartani. Megtartható lenne mindkét elkapó, de ez esetben nem lehetne más csapatrészt kellőképp megerősíteni. Szintén hasonlóan fontos lesz Linval Joseph megtartása is, aki a legtöbb szereléssel zárt tavaly a DT-k között és néhány sacket is csinált. Talán a legalulértékeltebb játékosunkról van szó! Justin Tuck az elmúlt két évben nem a legjobb formáját hozta, de továbbra is a védelem kapitánya és nem létezik, hogy ismét sérüléssel bajlódjon az idény során...

Szintén jó játékerőt képviselhet a két Brown is. Nagy hátrányuk azonban, hogy Andre roppant sérülékeny, Stevie pedig nem bizonyított még eleget. Kevin Boothe irányába idén nem volt nagy kereslet és minimum összegért újra tudtuk szerződtetni. Jövőre sem kell majd túlfizetnünk. Terrell Thomas egészségi állapota nagy kérdés, érzésem szerint nagy karriert nem fog már befutni.

Aggodalomra tehát semmi ok, továbbra is rájátszásra, sőt akár Super Bowlra esélyes csapatot tudunk majd kiállítani. Jövőre kicsit lazább lesz a cap helyzet is, igaz valószínűleg egy vagy két kulcsjátékosunktól meg kell válnunk. A roster azonban könnyen feltölthető, hiszen 35-40 játékost meg tudunk tartani a jelenlegi keretből is. A maradék 15-20 új játékost pedig könnyen meg lehet szerezni a draftolt és a free agent piacról.

Jelenleg azonban problémát jelent elsősorban Cruz szerződése. Egy holdout nagyon rosszul jönne, ami az elkapó sorunkat és a csapat morálját is gyengítené. Ugyan lehetséges Nicks és Cruz megtartása is, de erre jelen pillanatban nagyon kevés esélyt látok. Mindketten 10-12 millió dollár/év körül szerződést akarnak, de ezt csak egyik játékosunknak tudnánk megadni. Majd meglátjuk mit hoz a jövő...

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Kép: nydailynews.com