Clinton Portis-nak több mint 10 agyrázkódása volt

Az NFL az utóbbi időben nagyon nagy hangsúlyt fektet a játékosok fejsérüléseinek a vizsgálatára. Junior Seau tavalyi öngyilkosságát követően még inkább középpontba kerültek a játékosokat ért sérülések maradandó hatásai hiszen a liga korábban nem foglalkozott ilyen komolyan a sérülések vizsgálatával. A Washington Redskins egykori futójának, Clinton Portis-nak nemrégiben adott interjúja is ezt bizonyítja.

Portis 2009-ben olyan komoly fejsérülést szenvedett el, hogy az orvosok négy hónapig nem engedték pályára lépni mivel látási problémákkal küzdött. Pályafutása már nem is tartott sokáig hiszen a sérülését követően már csak 5 mérkőzésen lépett pályára. Egy interjú során elárulta, hogy több fejsérülést is elszenvedett kilenc éves pályafutása során.

"Az igazság az, hogy nagyon sok agyrázkódásom volt. Így mentek akkoriban a dolgok. Kemény ütéseket kaptam amiktől szédültem. Kiálltam majd visszamentem a pályára, még akkor is ha nem láttam rendesen. Mindig így történt. Néha többször is mérkőzésenként.

Vannak fájdalmaim. Semmi komoly. Semmi olyan amit nem bírnék elviselni. A lehető legjobb időben hagytam abba a futballt. 31 éves koromban vonultam vissza és sok időt tölthetek a gyerekeimmel akiket szeretek." - árulta el Portis a CBSSports.nak adott interjújában.

A running backek posztjuknál fogva különösen ki vannak téve a fejsérülések veszélyének. A közelmúltból elég csak a Detroit Lions futójára, Jahvid Best-re gondolni. Best egy évvel Portis visszavonulását követően kezdte meg a profi pályafutását. Egyes hírek nagyon rossz állapotban volt a főiskola befejezésekor és sohasem volt futballra kész egészségügyi állapotban. A második szezonjában két agyrázkódást is elszenvedett és azóta sem lépett pályára. Minden valószínűség szerint másfél év után véget is ért Best pályafutása.

(nfl.com, Fotó: blog.redskins.com)